HelloRepublic.Com

A Republic Kreatívügynökség Blogja
+36 1 474 0023
1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 4.

Portfolió hamarosan!



bpfringe.jpg

Szeretnétek látni 323 színházi társulatot és 2607 egészségesen exhibicionista művészjelöltet? 16 színpadon óránként kezdődő előadások, koncertek a pénteken kezdődő Fringe rendezvényen. Pénteken kezdődik a Budapesti Tavaszi Fesztivál, melynek Fringe nevű kísérőrendezvényén 16 színpadon egészen pontosan 2607 amatőr vagy fél-profi fellépő mutatja be majd művészetét.

A világ legnagyobb és legismertebb művészeti fesztiválja, az Edinburgh-i Fringe Fesztivál története egészen 1947-ig nyúlik vissza. Ekkor a hivatalos programon kívül felbukkant a városban nyolc csoport, hat skót és két angol kompánia, akik teljesen hívatlanul színházi előadásokkal szórakoztatták a közönséget. Átütő sikere volt, a kezdeményezésből pedig megszületett a Fringe. A fringe angol eredetű szó, arra az összművészeti kavalkádra utal, amely a tavasz első napjaiban a főváros szívének kulturális vérellátásáért felel. Frindzsel: vagyis nyitott szemmel, füllel és szellemmel bóklászik legalább hét helyszín között és figyel.

A magyar változat 2008-ban harmadszorra kerül megrendezésre, idén is lesz sok fellépő, lesznek könnyű- és komolyzenei koncertek, jazz és világzenei elődók, és különböző műfajú táncbemutatók. A helyszín most is a Millenáris és a Marczibányi téri Művelődési Ház.

A részletes program itt.

1 Komment


#1: bys / 2008.03.28. - 13:08

Tavaly egy Yellow Spot nevú bandát sikerült elcsípni. A frontember megdobálta a közönséget sörösdobozzal Frankeinstein maszkban, nagyon kis kellemes mulatság, megyek most is… :)


Szólj hozzá!