HelloRepublic.Com

Elmúlt hét végén csapkodtak a hullámok a blogon, hogy a dolgos hétköznapokat milyen tartalmasabb programmal lehetne megkoronázni? Sue és én a jobbnál jobb ötletek után az első hallásra jól csengő - Hancock - mozi mellett döntöttünk. Tégy egy lábast tele vízzel a gázrezsóra! Dobáld bele Supermant, Batmant, Spidermant! Hozd forrásba! Tadam! Megszületett korunk szupervagánya, a természetfeletti képességekkel megáldott, agyát szétpiált, Hancock! Alias Will Smith, akit egyébként én különösebben nem csípek (Men in Black - pfújjjjjj). Filmbéli karaktere nem is teszi lehetővé számára, hogy a szokásos „jófejgyerek” figurát hozva, felhőtlenül ökörködjön (jó-jó, a poénok azért ülnek).

A Smith gyerek mellet még Charlize Theron a (hős)nő, meg egy számomra (nem vagyok moziguru!) ismeretlen arc játszik még, aki a médiahengert mozgásba lendítő pr-szakembert alakítja. A filmben nincs áramvonalas mezben és vörös köpenyben röpködő, jó tetteiről híres, nemes lelkű hősfigura. Ellenben van egy farmeros, piától bűzlő lecsúszott, hajléktalan külsejű fenegyerek. A hős, Hancock mítoszát nem egy képregényhős diadalútja teremtette meg. Ez a természetfeletti képességekkel megáldott erőtől duzzadó izomember, Hancock, mindent tud: jobb kezében helikoptert tart, míg a ballal visító, későbbi jótevőjét menti, helytáll élő vaspályaként, lékkalapácsként töri a betont, felugrik a Holdra is, ha valami azt kívánja. Mindez a mindent leküzdő trükk-technikának köszönhető, melynek segítségével a hős tűzön-vízen át tör előre a különleges effektusok záporában.
A történetszál annyi, hogy egykoron imádták a szuperhőst, ám mostanában inkább megvetik az emberek. Ő pedig csúszik is egyre lejjebb a közmegbecsülés lejtőjén. Életében a „big bang”, mikor megmenti egy nagydumás, simulékony hangfekvésű pr-guru életét. Annak az embernek az életét, aki egy grandiózus „szív” csr-kampánnyal próbálja rabul ejteni a vállalatvezetőket. Nem sikerül neki! Mérhetetlenül megvertnek, megalázottnak érzi magát. S itt némi filozofikus vonalat is felfedezhetünk a filmben, hiszen a média-rikkancs és a szuperhős élettörténete itt torkollik egymásba. Megismerkedésük Hancocknak imidzs váltás, vadiúj közmegbecsülést hoz. Itt sikerül is becsempészni némi „érzelemmentes” romantikát, hisz a faragatlan Hancock szerelemre lobban a pr-guru csinos feleség iránt. Persze a maga együgyű módján próbálj elnyerni a hölgy kegyeit. És itt jön a film egyetlen lélektani csavarja, ugyanis a nő is szuperképességekkel rendelkezik, csak ő mindezt jól palástolta. Közli Hancoc-kal, hogy évezredeken keresztül éltek együtt, ők az univerzum utolsó „szuper-párja”, de nem lehetnek együtt, mert az olyan „kataklizmaszerű szerű kisülést” eredményez, melynek a világ látná kárát.
Ha Hancock-ot lélektanilag ábrázolnánk, akkor a pszichológusok egyöntetűen az „alexythimiás”, azaz érzelmi analfabetizmussal jellemeznék, aki egy dologra ugrik - ha elhangzik a „bunkó” kifejezés, az megnyomja nála az agresszivitás indítógombját, s akkor kő kövön nem marad. A Smith gyerek ilyenkor gigantomán ugrásaival jelentős kárt okozva felszántja az aszfaltot, tör be ablakot. Problémamegoldásainak mérlege a betört ablakok, szétzúzott autók, megrongált aszfalt következtében valahogy mindig negatív. Hancock-nak a belső vívódása, a meg nem értett, végletekig elmagányosodott hőst jeleníti meg, aki a  társadalom parkoló-pályájára szakadva, frusztrálva érzi magát, ami agressziót eredményez nála. Itt jöhetne Freud, a maga frusztráció-agresszió hipotézisével.
A filmzene olyan fülbemászó, ütemes dallamvilágra épül, amelyre bátran állítom, hogy ha megnézed, akkor biztos lehetsz benne, hogy bár az utolsó akkord már rég elhangzott, ám emlékezetedben egy-egy motívum még sokáig visszacsendül. A film besorolása akció-vígjáték. Látványvilága gazdag, még a poénok is ülnek, Will Smith rajongóknak (pláne, aki feszülős ruciban kíváncsi rá) kifejezetten ajánlott, ám nekem a Föld-Hold távolság 0,000001 sec alatti megtétele miatt kissé gyerekesnek bizonyult. Sue-nak tetszett, azért nekem is. És neked?

5 Komment