HelloRepublic.Com
A Republic Kreatívügynökség Blogja
+36 1 474 0023
1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 4.
Portfolió hamarosan!
Kicsit szkeptikusan írom ezt a posztot, mert biztos vagyok benne (de cáfoljatok meg), hogy egy kezem meg tudom számolni, közülünk hányan látták már bármelyik részét az m1 főműsoridejében képernyőre tűzött szubkultúrális, magyaros hagyományokat örző “táncvetélkedő”-ét. Én is csak azért néztem, mert zsenge koromban hivatásszerűen népi táncoltam. Aki nincs képben annak írom (vagy katt ide) a cél az Örömtánccal feleleveníteni kárpát-medencei hagyományokat hogyan lehet elegyíteni modern elemekkel, és a népzene és néptánc hogyan tud napjainkban is értéket teremteni.
Rúzsa Magdolna, Mahó Andrea, Ullmann Mónika, Laklóth Aladár, Sasvári Sándor saját kis tánckarral (ők a Magyar Állami Népi Együttes tagjai) kiegészülve mutatta be a melléjük kijelölt koreográfusok által megálmodott produkciókat. Ezeket a sajátos műsorszámokat Sebestyén Márta (népdalénekes), Bródy János, Kovács Gerzson Péter ( magyar kortárs táncművészet koreográfusa) zsűrizte.
Bár az utolsó adás lement aug. 7-én még nem fejeződött be az Örömtánc, majd folytatódik egészen az Örömtánc Grand-prix nemzetközi eseményéig, amelyen ismertetik majd a közönség fődíjas csapatát.
Az Örömtánc Nemzetközi Modern Néptánc versenyét augusztus 17-én 20 órától élőben sugározza az MTV, amelyen Szlovákiát a Sluk, Romániát az Ansamblul Folcloric National Transilvania, Horvátországot a Lado, Szerbiát a Kud Zseleznicsár Ansambl Vila, hazánkat pedig a Magyar Állami Népi Együttes tagjai képviselik.
Neked hogy tetszett? Novák Péter túlbuzgósága helyénvaló, vagy idegesítő? Rúzsa Magdi “fellépése” PR fogás vagy ügyes a Megasztár? Ullmann Mónika mennyire hiteles a modern koreográfiákban? Egyáltalán a reggae-vel kevert csujogatós élvezhető újítás vagy idegesítő szentségtörés? Válaszolj, ha tudsz MOST!
Sajnálatos, hogy Sebestyén Márta részt vesz ebben gagyiban.
Novák, meg Bródy, meg reggae csujogatóval…. brrr….
Plusz ezek a “sztárocskák” hozzá…
Sue,
Táncoslábúkám:
megnéznélek valami csújogatós tánc közbe. Vagy te inkább a botos, üveget a fejen tartósat kedveled?
:)))
Én is belefutottam már 2x és nem tudom miért, de mintha ugyanazt adták volna.
Vagy csak a csapatok ugyanazok a “híres emberekkel”, a tánc pedig változik?
Igen, sajnos nem ezen a táncon szocializálódtam.
Amit viszont gondolok: ahogy Sue is írja, uborka szezon van és ha ebbe mondjuk belefér az, hogy már alapon teljesen jellegtelen műsorok ismételgetését próbálják lenyomni a kedves tv-előfizető torkán, akkor e mellett teljesen jól megfér egy ilyen újítás is. Az én ingerküszöbömet körülbelül ugyanannyira birizgálja mindkettő.
Hogy bejön e az embereknek? Biztos, hogy valakinek igen, vannak mindenféle Rúzsa Magdi meg Sasvári fanok, akik úgyis megnézik. Ezt említve, az utóbbi meglepően jól konzervál, míg az előbbi stílusbakijait úgy látszik, nincs az a stylist, aki rendbe pakolná.
Szólj hozzá!
laura@republicofart.com









#1: Piciórias / 2008.08.11. - 12:12
Pont mostanában futottam bele. Elég vegyes érzésekkel kapcsoltam el a csatornáról:)
Maga a koncepció szeritnem jó, csak végre azt kéne megérteni hogy nem minden izgi amit a “sztárok” csinálnak. Nekem jobban tetszett volna nélkülük.