HelloRepublic.Com

A Republic Kreatívügynökség Blogja
+36 1 474 0023
1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 4.

Portfolió hamarosan!


Nekünk a kúlság a keresztünk

Justice a Szigeten

music, comment, esemény

2008.08.23.
audrey

audrey

justice1.jpg

Szétnéztem – már amennyire három csatakos férfitest lélekvesztőjében szét lehet nézni – és arra jutottam: öregem, ti nem vagytok normálisak!

Amíg a pasikon volt póló, azok a pólók egytől egyig roppant szellemes, neonszínű mintákkal voltak telerajzolva (elenyésző, agyonmosott hányaduk lecsúszott rockzenekarok nevét viselte). És persze el ne feledjem a pompás, színes keretes, hülye alakú napszemüvegeket, amelyek nyilvánvalóan biológia szükségletként szolgálnak egy félhomályos partiban. Már ha azt biológiai szükségletnek nevezhetjük, hogy ezeknek a pasiknak a kilencven százaléka úgy nézett ki, mint a biokémia tagozaton a leglúzerebb osztálytálytársam, tehát a szemüveg jótékony takarása némiképp enyhíti a sokkhatást.
Én tomboltam már öreg dj-k haknifellépésén is RATM-számokra (van-e ennél lejjebb?), de soha az életben nem jutott eszembe, hogy végigjárjam a Sziget kukáit, kiguberáljam a fél literes flakonokat, és kétméteres keresztet tákoljak össze belőlük, azzal a szigetelő szalaggal, amire az utolsó napi kajapénzemet költöttem.

Tessék. Az ember huzamosabb ideig nem jár bulizni, és egyszer csak izzadt, üvöltő programozó matematikusok hordájában találja magát, akik viszont annyira, de annyira kúlak, hogy az összes jó csaj akar egyet magának. Lenőtt, égnek álló göndör hajak, görnyedt tartás, szinte biztos vagy benne, hogy óvszer helyett függvénytáblázat van a farzsebében, ekkor azonban hangrobbanás, megszólal a Genesis, és kitör az apokaliptika. Apuci kedvencei őrjöngő partivadállatokká változnak, úgy kántálják, hogy We Are Your Friends, mint a Miatyánkot, és mire véget ér az egy óra, kollektíve megüdvözülnek a nagy, oxigénhiányos, neonszínű ködben. Mindezt azért, mert két lefeslett pixelidomárnak eszébe jutott hogy brahiból összerak egy albumot. (Jelzem, ÉN IS rongyosra hallgattam, és nem véletlen tomboltam a szardíniásdoboz első harmadában a koncerten.)

A Justice olyan űrt töltött be a poppiacon, amely űr már hosszú évek óta könyörgött azért, hogy kezdjenek vele valamit. Mert minden osztályban vannak lúzerek. Akik otthon lehet, hogy Black Sabbath-ra darabolják fel a húgaik tengerimalacát, de inkább felkötik magukat, minthogy hozzád szóljanak a tízperces szünetben.
Ezek a srácok most neonmintás pólóban járnak, végre lenöveszthetik a hajukat, fölvághatnak azzal, hogy ki kinek a melyik számát remixelte tegnapelőtt és rakta fel bulletinben. És a lányok tapadnak rájuk.
Ha a Justice megcsinálta, én is képes vagyok rá – bizonyára ezt programozhatta a Cross a tudatalattijukba. Mi kúlak vagyunk, ezért bármit megengedhetünk magunknak.

És a közvélemény azon vitatkozik, hogy ezek a mulatságos francia srácok vajon milyen jogon „sajátítják ki” a keresztet, mint szimbólumot (kérdem én: milyen jogon sajátította azt ki magának BÁRKI?), és be volt-e dugva az a hatcsilliárd Marshall-hangfal a színpadon.
Nem volt. Mégpedig azért, kérem, mert ez egy VICC.
Ehhez képest volt, aki hátrament, és megnézte.

71 Komment


#1: Daniel / 2008.08.23. - 17:29

hehehe…. :D


#2: messiah / 2008.08.23. - 17:37

erre csak azt tudom mondani miauuu :D


#4: audrey / 2008.08.23. - 21:27

Jesszus, az egy Jackson-féle BAD-tetkó a Rosnay alkarján? :D


#5: messiah / 2008.08.23. - 21:34

nem szerintem csak mutetovalas


#6: R / 2008.08.23. - 22:02

kurvajok a szigetes fotok, Á


#7: sensimilla / 2008.08.23. - 22:07

Az igazság az, hogy az írás szellemes, és tetszik… de közben pironkodóan kellemetlün érzem magam, mert én… de tényleg… élveztem, szerettem, tomboltam… és akkor most kétségbeesett arcot vágok, nagy kerek szemekkel, hogy mostakkor ciki vagyok, vagy mi van?
Lehet,hogy azért volt jó, mert a vipben lehetett táncolni, és fröcskölték a vizet a pultosok? Mindenesetre nem volt neonfeliratos pólóm, és szemüvegem se, meg programozó matematikus sem vagyok. Viszont justice-on k. jól éreztem magam…


#8: R / 2008.08.23. - 22:42

(nem csak a vipben lehetett tancolni :), teljesen nyugisan neztuk vegig mi is az elso sorbol)
a fellépésrol meg: a kozonseg sokkal ‘cikisebb’ volt, mint a ‘koncert’ - dehat most ez a divat, a nagy divathullamok meg mindig marhára cikisek - azok szamara foleg, akik nem kovetik oket :)
szoval, annak ellenere, hogy en a justice lemezt pl képtelen voltam meghallgatni, mert szarnak tartom - egy hatasvadasz, de profin osszerakott show-t produkaltak, ahol a 18 marshall valoban szimplan csak latvanyelem, csakugy mint a többi kütyü meg a vilagító kereszt - dehát kinek mi: a stones-nak meg 20méteres felfujható nyelve van…
a zene meg jol bevalt slagerekkel felturbozott, rovid megamix, ami viszont siman mukodik buliban.
a fatboy slimnel pl nagysagrendekkel jobb volt ; )


#9: peti / 2008.08.23. - 22:43

én is igyvagyok a cikk után csak én jo közel a kereszthez a tömegben tomboltam életem egyik legnagyobbját, pedig épphogy meglett a 4es év végén matekbol :)


#10: audrey / 2008.08.23. - 23:26

Nyilván sarkítottam a postban, ráadásul körülöttem az egy négyzetméterre jutó, szétcsúszott franciák száma viszonylag magas volt, tehát ők tették rám ezt a benyomást.
Én is tomboltam, sikítottam, minden, ami kell. Aziránti megindultságomat óhajtottam leírni, h milyen mulatságos tud lenni AKÁRMILYEN trend, ha túlzásba viszik, nekem most pont ez.

A Justice veleje szerintem a poén, P bácsi hülyére keresi magát, ők röhögnek a markukba, az emberek meg istenítik őket. A gond ott fog következni, ha ők is elkezdik komolyan venni magukat.

Mindentől függetlenül (vagy tán épp ezért) imádtam átadni magam a hype-nak. Még ha csak outsiderként is. (Kicsit ti is azok voltatok, ahogy a commentekből kiveszem.)


#11: republic / http://www.hellorepublic.com 2008.08.23. - 23:39

nyilván.
hisz ki a franc veszi komolyan a j-t 20éves kor felett
: )


#12: Fabricius / 2008.08.24. - 10:30

Mindegy hogy miért tombolsz a kerszt előtt, lényeg hogy tombolsz. Akár vicc akár nem a kereszt volt a főszereplő. Ez a lényeg!


#13: peti / 2008.08.24. - 11:02

azért az a két elvetemült srác a kereszt mögött sem mellékszereplö :)


#14: Object / 2008.08.24. - 11:29

A Justice Szigetes produkciója után azonnal kitört a forradalom szinte minden hazai elektronikus zenei fórumon is, nagyobb arányban leócsárolva, és melegebb éghajlatra küldve a duót. Sokan az e-zene szégyenfoltjakánt illetik a srácokat; mondván csak a hype tartja őket ki. Igazából arra én is kíváncsi vagyok, h meddig, de ettől még nekem is tetszik J-ék féle megőrülés.

Tény, hogy nem a DJ-technikájuk miatt sztárok, de a show-ban verhetetlenek. Halkan súgva megjegyezném, hogy sok ’szakértő’ szerint nem is dj-znek, hanem a fellépések elején egy erős play nyomással kezdik a haknit…

Egy cikk az Indexről:
http://index.hu/kultur/2008/sziget/just0818/


#15: Jah / 2008.08.24. - 12:55

Talán jobb is, hogy nem ‘djznek’ :-)
bar asszem ez nem szempont ebben a ‘mufajban’ -
Ennek a trendnek kozonsege a teknikas djzest igenyli a legkevesbe :-D
menj csak el barmilyen kollektiva, wifebeater, lollipop, etcetera buliba :-)


#16: Object / 2008.08.24. - 15:11

hehh… nem kell bemutatnod őket ;)


#17: peti / 2008.08.24. - 17:32

a szakértöknek teljesen igaza van.
http://www.youtube.com/watch?v=jkyhqE_VOEE
Ráadásul amilyen amatörök csomot tekergetik, nyomkodják a play gombokat.:)


#18: audrey / 2008.08.24. - 19:29

És itt mégis róluk beszélünk :D:D:D


#19: Daniel / 2008.08.24. - 20:06

peti, azért az a szett, nem ér fel pl.: a szigetes vagy bármilyen frissebb mutatványukhoz. Ha egy jártasabb (már kevésbé jártasabb) fül figyeli a dolgaikat, az hallhatja, hogy ott bizony van valami sunyiság.


#20: Petya / 2008.08.24. - 21:48

Az is érdekes, hogy egyáltalán engednek ilyen közeli képeket, hogy készítsenek róluk, mert hát valóban nagyon gyengus a dolog, én még egy kis lámpalázat is látok rajtuk..

sznob márka lett belőllük el lett adva szépen.


#21: Object / 2008.08.24. - 22:31

de jól csinálták ;) amíg lesz aki kajálja őket, addig én sem mondanám azt, hogy nem megyek a színpadra, mert nem vagyok egy tekertyűművész. XD sómeneknek meg némbervanok, jó zenével =)


#22: peti / 2008.08.24. - 22:40

hát jah azért tényleg meghallgatnám a szigetes szettjüket itthon is mert be kell vallanom a nagy megőrüléstöl nem mindenre emlékszem:)


#23: hamarci / 2008.08.25. - 10:27

Szép hétfő reggelt mindenkinek!

A múlt vasárnapi show szerintem felejthetően felejthetetlen volt vagy ha fordítva jobban tetszik… Szóval amit a műfaj keresztje alatt művelnek, az abszolút nem követi az elektronikus zúzda szabályait, és mint ilyen nyilván megosztja a közönséget. De végre más, és ezért lehet belőle márkát, köré hype-ot, fölé keresztet tenni.

Szerintem.

Sensimilla, ha legközelebb ugyanott bulizunk, szóljál! Megkerestelek volna :))


#24: drjustice / 2008.08.25. - 11:53

Kedves Audrey, a keresztet nem sajátította ki senki, megnyugodhatsz te is, és a “közvélemény” is.
Lehet bátran “használni”, ha éppen ahhoz van kedved.

A Justice meg gagyi.


#25: audrey / 2008.08.25. - 12:01

Kedves drjustice,

örülök, h ilyen jó vagy értő olvasásból, és simán lejött a postom tartalma!:)


#26: messiah / 2008.08.25. - 13:17

az egyhaz kisajatitotta nem? :D


#27: mstraksh / 2008.08.25. - 14:31

van neonfeliratos polóm van véjfárer szemüvegem
nem vagyok matematikusXD imádom justiceot meg az edbangert mert vicces , mégis minőséget hozott az elektronikus zenébe…..
oké.ennyi.ja és nemvagyok kocka.


#28: R / 2008.08.25. - 14:49

minőséget, azt hozott
: )


#29: messiah / 2008.08.25. - 14:49

de amugy ki talalta azt ki hogy aki ed-et hallgat az kocka?
szimplan gay :D :D :D
vicceltem csak.

en nem voltam justice-on de lattam yutubon sok videot rola szigeteset. eleg meleg party lehetett. mindenfajta ertelemben.


#30: drjustice / 2008.08.25. - 14:52

messiah, nagyon nem érted. senki sem sajátította ki a keresztet. hiszen használja az említett gagyizenekar is. használhatod, viselheted te is, ha akarod.


#31: audrey / 2008.08.25. - 14:54

Minőség? “Mily mély a sekélység!”

Nem kocka, csak geeknek van álcázva. Vagy nincs álcázva. :D
(Ofkorz van jó csomó kivétel, de azokról nem írhatok oltást:D)


#32: teknikolor / 2008.08.25. - 14:58

spoilerkedek. messiásnak van justice-os polója. és rokinak is :D

amúgy tök jó írás lett ez adri, szeretettel várjuk a következőt :)


#33: Jah / 2008.08.25. - 15:05

mstraksh -
Nem vagy kocka, de valoszinuleg 20-nál sem több
Hordod a fehérkeretes napszemuveged meg a tucatpolod, es azt hiszed kurva meno vagy, pedig csak egy uniformizalt hulyegyerek a sokbol
Jovore meg jon majd valami más a justice helyett(mert most mar kurvara ideje), es te is megvaltozol.
Ha mazlid van, ennel hulyebb nem leszel, sot, talan 10 even belul az agyad is kifejlodik, felteve ha nem toltesz tul sok idot divatos elektro bulikban, az interneten, vagy videken.
Szoval ugyesen.


#34: R / 2008.08.25. - 15:09

mocskos teknikolor,
azt még tedd hozzá, hogy azokat a pólókat TE csináltad, kisfiam
: )


#35: teknikolor / 2008.08.25. - 15:13

jövőre berlini sálakat gyártok, ritchie hawtin-os tipoval :D


#36: messiah / 2008.08.25. - 15:14

o a legnagyobb justice fun azt kell napi 8 ban otthon hallgatnom :( grrrr

teknik igen volt amig le nem nyultad. kis szemet :D

drjusztice: nem erezted a poent a soraim kozott. kerlek olvass ne csak azt vedd eszre amit szeretnel. szemfedo le ;) jotanacs.


#37: teknikolor / 2008.08.25. - 15:18

az tavaly volt drágaság.

idén trentemollert hallgatunk, lindstromot, anja schneidert és ritchiet ügye


#38: JUSTICE / 2008.08.25. - 15:20

Hello,

We’re currently working on the booklet for our next release,
A CROSS THE UNIVERSE (documentary + live) and would like it to be made only of images provided by fans (though if you hate justice but have good material it’s OK).
Any fun (or dramatic) picture, image, or art related to justice ?
Please send them to justicematerial@edbangerrecords.com (all documents provided must be copyright free).

Thank you,

So-Me, Gaspard & Xavier.


#39: Bery / 2008.08.25. - 15:20

mit is jelent az, hogy coolság, coolosítás????

Szembefordulni a tekintéllyel, nem a mainstream-hez tartozni, stílusosnak, egyedinek, innovatívnak, autentikusnak, trendsetternek lenni?

Hmmmm???


#40: Daniel / 2008.08.25. - 15:46

coolnak lenni itthon talán nehezebb, a kicsit bepókhálósodott nézetek miatt. Seggén kivágott D&G itthon “rohadtbuzi”, picit arrébb “bevállalósabb fajta”. Sokan, sokféle példát tudnánk hozni, de nem ezen van a lényeg hanem az ebből következő trendközpontúságnak. Sokkal könnyebb a “birkák” közé beállni, mintsem magyarázkodni, hogy hogy nézel ki, miközben az öreglány bökdös a botjával, hogy ezmiez.
Emo után itt van ez a rave hullám. Csak elviselhetőbb a szemnek nem?

Asszem a Freee-ben olvastam még régen, hogy az is önmegvalósítás ha leöntöm magam egy vödör szarral és a fejemre szórok cukrot…


#41: teknikolor / 2008.08.25. - 15:50

Bery!

megkérdezni, mi az, hogy cool.. nem cool : )

ez a 20 évesek sportja, hagyjuk meg nekik.


#42: messiah / 2008.08.25. - 15:50

teknik a lenyegen nem valtoztat justice fun voltal :D
elsosoros meghozza :D

carl cox-ot is meg hell-t meg sokminden mast :D


#43: dr nyelvtan / 2008.08.25. - 15:53

english lesson #1

justice fAn


#44: messiah / 2008.08.25. - 16:04

vahahahahahahaha nah ez szar poen volt dr nyelvtan :D
dr utan . kell dr. nyelvtan. 1-es leulhetsz magyar lesson #1-2-3-4-5-6-7-8-9 stb :D


#45: rooney / 2008.08.25. - 16:28

ha a nickneve dr akkor ugy irja ahogyan akarja…
viszont te elbasztad… ismerd be es menj tovabb…


#46: peti / 2008.08.25. - 16:35

annyira rossz hogy minden felkapott dolognál felmerül hogy ki csinálja divatbol és ki a trúúú. na itt ki a divatjusticeos és ki a trúújusticeos?:)
én szeretem öket , széttomboltam magam a szigeten viszont nem követem fejvesztve ezeket a trendeket…esetleg ha van egy egy dolog ami megfog egy egy ilyen divathullában az oké de nem komplett imidzs/ruhatár/kedvenczeneváltás minden uj trendnél, mert ott a gond ha valaki igy csinálja. bár már megint nem mondtam újat :)


#47: messiah / 2008.08.25. - 16:43

Lehet hogy elbasztam elismerem. De!
Ha O a dr. nyelvtan hasznalja helyesen ne pedig hulyen, ha mar a helyesirasnal tartunk.
Neked meg tok felesleges volt ezert posztolnod. Terj vissza a focihoz kedves Rooney az jobban megy neked mint az okoskodas ;)


#48: Fabricius / 2008.08.25. - 18:23

to38: Hey Justice! Thanx for readin hellorepublic “the creative blog” of budapest.
C U.

Fab


#49: audrey / 2008.08.25. - 18:41

Na ugye!
Tudtam, ha Rosnay magyar! :DDD


#50: johanna / 2008.08.25. - 19:15

tudtam h vlmi nem stimmel a tekni meg a messi háza táján… :DDD szóval a justice trendetlen? :) ajjaj most aztán mi lesz?! :D


#51: messiah / 2008.08.25. - 19:18

remek okoska


#52: j / 2008.08.25. - 20:24

ú de hideg vagy….:)


#53: Bery / 2008.08.25. - 20:38

Úgy látszik, “audrey”, jön, lát, győz!

A kommentek számát tekintve már majdnem…


#54: messiah / 2008.08.25. - 21:06

de csak mert itt vagyok Bery :D

j tenyleg? pedig nem is ismersz mibol gondolod milyen az ha hidegvagyok? pf


#55: j / 2008.08.25. - 21:36

ajjaj na hagyjuk :D szép estét :) hajrá audrey!


#56: m / 2008.08.25. - 21:43

neked is


#57: cclone / 2008.08.26. - 02:46

túl hálás feladat volt egy ilyenről írni;] legközelebb kéretik beszámolni a csík zenekár fellépéséről inkább:)


#58: audrey / 2008.08.26. - 11:24

Szerintem hálásabb feladat bejönni, és kommentben gyenge oltásokat szórni, gergőci:))))


#59: Za / 2008.08.26. - 21:19

Tökjó hogy egy írás ennyire megmozgatta a kedves hellorepublic olvasókat. Még sok ilyet az oldalra!


#60: biu / 2008.08.27. - 17:53

nálam az idei szigeten a kooks viszi a pálmát (pasivonalon is). *sikít*
teknikolornak igaza van, trentemoller a menő :)
a cikk nagyon tetszett


#61: sensimilla / 2008.08.28. - 14:03

hamarci az melyik marci?


#62: cclone / 2008.08.29. - 10:50

adruska én csak próbáltam igazodni a posztod stílusához:P


#63: audrey / 2008.08.29. - 13:46

semmi gond, gergőci, olvass sokat, és lesz ez még jobb is:D


#64: gleb / 2008.08.30. - 00:14

sok embernek tényleg nincs jobb dolga mint hogy azon veszekedni hogy másoknak milyen szinű a polón a feliratja.
Amig jól érzi magát az ember a kereszt elött addig nem kell másrol agodni, hisz ez csak tánczene és az a legfontosabb funkciója hogy tomboljál rá és nem az hogy zenéileg zseniális és komplikált legyen.
P.S. nekem nagyon tetszett a fellépés


#65: rone / 2008.08.31. - 18:07

Nekem 2 hétig volt izgalmas a Justice, “elégrégen”, most az ecetes chips filozófiájában pillangózok Michal Ho-val.
Ez a neon csiribiri hadsereg amúgy komplettül bemutatja azt, amit a félcentes mosodákban hagynak a lusta anyukák.. pólóstul-gyerekestül.
Majdnem izgalmas :)


#66: p / 2008.09.03. - 12:30

túl van pörögve, de nem mondanám, hogy nem jogosan. a kollektív (valamelyest tapasztalatlan?) várakozásokkal ellentétben: justice kb akkora élmény volt mintha a sziget akármelyik színpadán berakták volna egy ipodról a “justice playlist-et”. buliztunk volna arra is. kár h az embernek sokszor utólag kell magyaráznia h az egész egy hatalmas idézőjelbe volt téve.

az erősítők a látvány. ezt tudhattam volna előre ha érdekelt volna annyira h megnézzek pár videót előtte. dehát kit érdekel a látvány ha napszemüvegben van? ;)
nyilván senkinek nem volt jelenése ettől a produkciótól, dehát mit is vártunk?

a dolog valahogy úgy lehet, hogy mikor arra gondolsz mért nincs ebben az országban olyan, hogy a partikultúra és az öltözködési trendek kéz a kézben járnak, gondolj arra: te megteheted h így élsz. ennyi. ők így gondolják.
az árral szemben is lehet úszni. félni attól h trendivé válsz, mert hát az mekkora ciki már. de ezt hagyjuk.

ez az öltözködési dolog is egy idő után pehelykönnyűvé válik, és semelyik napszemüveges sem fog arról filozofálgatni, hogy ő most vérciki e vagy nagyon vagány. attól érzi jól magát, hogy új, hogy friss. maximum azt lehet felróni neki, hogy egy olyan spirál kapta el, ami kívülállóként nevetséges, bár számos esetben féltékenységre is adhat okot. hozzá kell tenni, ez a túlzott menőség keresés meg tud minket rémiszteni. az ő partikultúrája szerint viszont ilyen külsővel mondható el róla h “rendben van, egyben van”.
te is belövöd a hajad mikor felkelsz. ő meg felmegy a topshop.com-ra és vesz magának egy új pólót.

ne aggódj, értem én, hogy a túlzás az túlzás. és szerinted ez túúúlzáááás. sok ú-val és sok á-val. ja meg sok glowstickkel;) szerintem meg: j u s t__f o r__f u n.


#67: audrey / 2008.09.04. - 10:57

p: Hát ennél jobban ki se tudtam volna domborítani már, h nekem just for fun, nekik meg véresen komoly:)

Elhiszem én, Rone, h te ilyen arisztokratikus magaslatokból tudod szemlélni az én szintemet (hát még az övékét), csak hát szörnyen unalmas világban élnénk, ha mindenki intravénásan rá lenne kötve a trendfolyamokra, mint te. Élvezd.


#68: messiah / 2008.09.04. - 11:35

hallgassatok inkebb oket :D

http://www.youtube.com/watch?v=g0vpWsNqNpE


#69: sensimilla / 2008.09.05. - 17:45

Üldöz a kereszt! Az történt, hogy betört a céges mobilom kijelzője, és ez az idén már a második eset, nem jeleztem, inkább kölcsön kértem egy telefont. Hát egy nagy kereszt a háttérképe. Aztán a barátaimmal kivettünk egy közös lakást, és az én szobámban az ajtó felett justice felirat, a t betű maga a kereszt, és kb 10 kereszt különböző helyken a szobám falain:)
Mit jelentsen ez?


#70: messiah / 2008.09.05. - 17:48

hogy egy vallasos ember lakott ott elotted? aki justice fan volt?


#71: peti / 2008.09.08. - 16:23

hogy a matekkönyvemben laksz? ott van pár justice felirat…mondjuk ágy pont nincs :)


Szólj hozzá!