HelloRepublic.Com

A Republic Kreatívügynökség Blogja
+36 1 474 0023
1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 4.

Portfolió hamarosan!



tahosag_vs_lazasag_2.jpg

Tizenhat napon keresztül hevesen vert a szívünk, kapkodtuk a levegőt, nyaltuk a szánk szélét, mert láthattunk sportikonokat portyázni félúton a pokol kapuja és a mennyország között. Láthattunk olyanokat, akik elbírták a terhet, míg mások összeroppantak a versengés súlya alatt. De ennek vége! Véget ért a XXIX Nyári Olimpiai Játékok. Könnyen gondolhattuk, hogy a láng kialvását követően publicisták és közírók sokasága veti rá majd magát arra a koncra, amit a „Miért voltunk ilyen gyengék Pekingben?” - lakonikus rövidséggel megfogalmazott kérdésben foglalhatnánk össze. Bejött! Politikai, mentális, finanszírozási, sportszakmai, menedzselési problémahalmazt találhatunk a fősodorban. Én azonban eltolnám a kommunikációs hadszínteret!

A talán még a megnyitóünnepség pompáját is felülmúló pazar látványvilágba csomagolt záróakkord kapcsán egy első látásra nem túlzottan érdekfeszítő, ám annál tanulságosabb mozzanatra lettem figyelmes. Boris Johnson, a 2012-es Játékoknak otthont adó London város polgármestere hanyag eleganciával, az európai viselkedéskultúra és a protokolláris esemény szabályaira fittyet hányva, kigombolt zakóval, és zsebre vágott kacsókkal parolázott a színpadon. Igen, egy angol úriember tette ezt!

Valaki szóljon neki, hogy olvassa el Mr. Testbeszéd, Allen Pease – „Testbeszéd”, vagy Mrs. Stílusszakértő, Görög Ibolya – „Stílus és etikett” c. könyvét. A könyveket kifejezetten ajánlom azoknak, akiknek nem csupán vezetői, hanem egyéb reprezentációs feladatokat is el kell látniuk. Főként Görög Ibolya könyve régen illendő, de mára okafogyottá vált viselkedésformát mutat be. A zsebre dugott kéz például: „önbizalomhiányra utalhat. Ám ha egy nagyon laza, flegma személy járkál zsebbe varrt kézzel, az már nagyképűséget jelent.”

Nos, ki-ki döntse el maga, hogy Johnson úr eltussolt szorongásait kívánta palástolni, vagy épp ellenkezőleg, vagányságát akarta kifejezésre juttatni???

tahosag_vs_lazasag_1.jpg

10 Komment


#1: zuper / 2008.08.27. - 19:53

végig arra vártam hátha tökönfejel valakit:

http://www.youtube.com/watch?v=1EN7YvqHAMg


#2: Bery / 2008.08.28. - 00:57

Srácok, lyányok,

Az etikett nem sokatoknál verte ki a biztosítékot.

Hmmmmmm???


#3: dézi / 2008.08.28. - 03:33

Görög Ibolya könyve tényleg használható,minket a főiskolán is tanitott,de ki a fenét érdekel ez manapság? Abszolút nem foglalkozik vele az átlag de ha mégis akkor arra azt mondják,maradi,begyepesedett. (Görög I.-Kepes A. tesója)


#4: cenzoora / 2008.08.28. - 08:43

Nem lehet, hogy zsebkendőt keresett? Körömgombát takargatott? Ki akart esni a GPS-e a zsebéből, és azt óvta? Igazából a nadrágját tartotta a zsebén keresztül, mert kiakadt a gumija, és elszakadt az öve? Vagy esetleg tényleg csak eszméletlenül zavarban volt :-D?


#5: watta / 2008.08.28. - 12:33

Kit érdekel London polgármestere, amikor itt van nekünk az idegyenge vicsorogva nevető Demszky.
Ha ez a “tahóvagylaza” Boris Johnson irányítaná Budapestet 18 éve, nem így nézne ki ez a szerencsétlen város, ez fix.


#6: cheerleader / 2008.08.29. - 13:32

ezen a képen olyan feje van mint aki be van szakadva :DDD biztos behaluzta h egy csirke.ezért tette zsebre a kezét :D


#7: megabo / 2008.08.29. - 19:44

jó arc


#8: Gutti / 2008.08.29. - 23:10

Nálunk szimplán kurvaanyáznak politikusaink a fővárosi közgyűlésen.

Nyugodtan maradhatna a kezük a zsebükben. Csak gyorsan be kell varrni, ugyebár..

http://index.hu/politika/belfold/budapest/kva1223/


#9: SueSue / 2008.08.29. - 23:18

nekem tetszik az öreg, laza mint a sezlonyrugó :DDD


#10: Bery / 2008.08.30. - 17:00

sezlonyrugó - ez jóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!
csak szét ne essen…. :))))))))


Szólj hozzá!