HelloRepublic.Com

Egy héttel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy egy olyan összeurópai tévés szórakoztatási anakronizmus és/vagy körkapcsolásos megaciki-feszt lesz a bejegyzésem apropója, mint az Eurovíziós Dalfesztivál. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez az izé már a bűnös öröm kategóriáján is kívül van (az angol popmédia perverz júróvizsön infatuációja, azon kívül, hogy a verseny automatikus résztvevő, de kb. örök vesztes nemzete talán így kompenzál, érthetetlen), ahogyan a posztmodern irónia sem szépíti meg - egy nagy darab szar, szippantós kocsit neki!

Tavaly pedig már röhögni sem lehetett rajta: a pánszláv összefogás diadala minden korábbinál borzasztóbb jövőt vetített elő, a műsor színvonala szempontjából. Mit lehet ilyenkor csinálni? Nyilván: hülyére kell venni az egészet. Tovább

2 Komment

Bevallom őszintén, DJ Krush-ról én tíz éve leszakadtam (a Strictly Turntablized - Meiso - MiLight albumokat begyűjtöttem, meg még a Holonic önmegamixet, mindet oridzsi cédén, de durva), ahogyan szerintem a világnak azon része is, amelyik a zenében mindig az izgalmasat,  előremutatót keresi. Márpedig szerintem a lemezjátszóista vagy absztrakt hiphop (ha káromkodni akarok: triphop) a kilencvenes évek derekán elvesztette ezen kvalitásait - kihoztak belőle mindent, amit lehetett, na. Szóval, engem Krush zenéje hidegen hagy, de amikor mondták, hogy menjek a legutóbbi budapesti fellépése előtti sajttájra, örömmel mentem: kíváncsi voltam az emberre, aki tizenöt éve el tudja adni a világnak, hogy ő a hiphop-dj-zés Zen-mestere. A sikkes fekete melegítőt, csapott karimájú kalapot és hosszú hajat viselő Krush  tisztára olyan benyomást keltett, mint valami kisebb kaliberű drogbáró - ilyen lehet a tokiói ghetto fabulous style? Tovább

8 Komment

Tegye fel a kezét, akinek mondta már azt lány, akibe bele volt zúgva, hogy “Soha nem foglak jobban szeretni, mint a Flaming Lips dobosát”? Na? Na ugye…Friss szerelmeseknél mindig, de mindig előkerül az a (beugratós, sőt, ördöngös) kérdés, hogy “Te mennyire szeretsz engem?”, amire mi pasik, valljuk be őszintén, csak olyan kínosan semmitmondó válaszokat szoktunk tudni kinyögni, mint “Ó, mindennél jobban” vagy “Jobban, mint az összes eddigi barátnőmet együttvéve”… és hát ez super size bullshit, még ha abban a pillanatban komolyan gondoljuk, akkor is. Mert igen, azért simán meg lehet fogalmazni egzaktabban, szemléletesebben az érzéseinket, (”Jobban szeretem édesapámat, mint a sót” - szól az ismert műmesei fordulat, bár ez persze egy másfajta reláció), pölö így: “Soha nem foglak jobban szeretni, mint a fiúmat, akivel 14 évesen jártam, igaz ő ma egy seggfej”. Ez és a fenti Flaming Lips-es bemondás egy dalból van, ugyanabból, I Will Never Love You More a címe, és a részünkről kinevezzük az idei tavaszi hormonzsongás-szezon hivatalos himnuszának. A dalt egy ránézésre tizenéves francia lány énekli, akinek tomboy-külsejét valamennyire lágyítja halványan Vanessa Paradis-ra emlékeztető arca. Tovább

Komment

Jó sok évvel ezelőtt Shurikennel az elektronikus zenéről adtunk elő és előtte azon röhögtünk, hogy bedobunk valami kitalált stílust, hogy az a legmenőbb. Azt fundáltuk ki, hogy death garage… Mint azóta (is) számtalanszor bebizonyosodott újra és újra, ez kismiska ahhoz képest, amivel valójában elő tud állni a zenei szaksajtó. És akkor sorolnánk is a legfrissebb idiotizmusokat: joystick jungle, tape music, acousmatic… miiivaaan??? Hát az van, hogy a MySpace (amit eredetileg amúgy zenészek networkölésére talált ki Tom a barátod) készíttetett egy felmérést, hogy felmérje jól, a júzerei körében milyen zenék mennek (mármint mik a menők) 2008-ban és ebből milyen új trendeket, színtereket lehet kirajzolni. A MySpace08 című dolgozat szerint a fent említett stílusok ütnek be idén, plusz ez lesz még a bassline, a screamo és az IDM (Intelligent Dance Music - minden idők leghajmeresztőbb zsánermegjelölése) éve. Tovább

4 Komment

Remélem, nem szakad rám a plafon egy ilyen közhelyért, de megkockáztatom: mint tudjuk, a messiás-várásnak általában csalódás a vége. (Nem szakadt rám.) Jézus talán kivétel volt (de hát ő a Megváltók mezőnyében indult), a lemeze borítóján ironikus Jézus-pózban megrajzolt Busy P budapesti jelenése viszont egyértelműen a pozitív csalódások emlék-mappájába mentődött el. A túlpörgetett hájp / limitált férőhely kombó hatásában ugyan némileg kioltotta egymást (sokan nem mentek el, mert hogy úgysem férnek be), így viszont nem volt tömegnyomor, az új franciaelektró-zeitgeist teremtője pedig egész egyszerűen tényleg teljesen frankónak bizonyult, minden szempontból. Van egy szó az angolban: svengali, ami kb. Sötét Nagyúrnak felel meg, és ugyan arról még most sem vagyunk teljesen meggyőzve, hogy a Daft Punk és Justice-menedzser, Ed Banger-kiadófőnök Pedro “Busy P” Winter TÉNYLEG annyira laissez-faire, amennyire ezt sugallta, amikor dumáltunk vele (”ó, hát ez az egész csak munka”, “a Justice nélkülem is befutott volna”), a szilárdan hitt Nagy Moneypulátor-képünk róla erősen megrepedezett: Tovább

4 Komment