HelloRepublic.Com

A Harvey Keitel és William Hurt jutalomjátékától eleve zseniális 1995-ös Wayne Wang filmklasszikust (Smoke) kétszer néztem meg rögtön egymás után, csak azért, hogy újra halljam a végefőcím-zenét. Ezt a számot. Innentől datálódik barátságunk Tom Waits-szel, ami a Törvénytől sújtva-beli alakítását látva, az Éjszaka a Földön zenéjét hallva (két Jim Jarmusch remekmű) még szorosabb lett.
 

Az 1987-es Franks Wild Years-en debütált Innocent When You Dream talán az egyik legszebb darabja - a Leonard Cohenhez hasonlóan (füsttől, szesztől, léttől) évtizedenként egy oktvávnyit mélyülő hangú - Waits kocsmazenekorszakának. Tovább

11 Komment

Nem szokásom címlapokat elemezgetni, most sem teszem, csak egy szerencsétlen együttállásra hívnám fel a figyelmet. Ma délben, amikor az ebédlőasztalon vetettem egy röpke pillantást a Nők Lapja legújabb számára, hirtelen azt gondoltam, egy médiatörténelmi coming out szemtanúja lettem. Amint újra és újra kezembe vettem a magazint, az az érzésem támadt, mintha valami elfuserált Roschar tesztet bámulnék: mindig ugyanaz ugrott le a képről.

Lehet, hogy csak a fura tipó teszi, lehet, hogy csak a tavaszi szél hormont áraszt, de a szövegek számomra (és az általam megkérdezettek számára is) egy dolgot sugallnak: a Barátok közt style-ba öltöztetett Stahl és Pálffy között több volt, mint szimpla munkakapcsolat. Tovább

3 Komment

A Cadbury gorillás szpotja Cannes-tól a Clióig szinte minden reklámversenyen tarolt tavaly. Szóval, ha akarom, magasra tették a lécet (na, most mivel hökkentsünk?), ha akarom, alacsonyra (már meghökkentettük a magunkét). A Publicis London kreatívjai szerencsére nem görcsöltek rá erre a dilemmára, hanem simán meglépték azt, amit a tajrészeg párttitkárok is megléptek anno, egy-egy SZOT-üdülős, kőbányai-szagú, mérsékelten erotikus limbóhintózás közben: egyszerűen megkerülték a lécet.

Megalkották a krémes csokitojások életfilozófiáját - kiadni a krémességet, mindhalálig. Forgattak hozzá egy szpotot (itt az extra verzió), ami első ránézésre egy klasszikus stopmotion rutinmunka Sas István hőskorszakából, de hálistennek a vég, a végkifejlet sokkal viccesebb. Biztosan zabálni fogják a tömeges öngyilkosságok trendsetter hazájában, Japánban is. Tovább

1 Komment

Tegnap olvastam egy netes felmérést a Webisztánon, amiből többek között az is kiderült, hogy a külföldi közösségi oldalak közül a magyaroknál a MySpace a top friend. Ezt mi is érezzük, hiszen már háromezren vagyunk a www.myspace.com/hellorepublic oldalon, és percről percre többen leszünk - reméljük, elférünk majd a májusi Merlines bulinkon. 

3000 ember az már egy nagy közösség. Egy magyar nagyközség. Nagyságrend. Háromezren dolgoztak a Gyűrűk ura trilógián, ennyi katonából állt egy római légió, ennyi egri csillag védte a várat Ahmed pasa seregei ellen 1552-ben, ennyien haltak meg szeptember 11-én, és kábé ennyi ember vett részt a K&H olimpiai éjszakai futásán, 2007-ben.

Már nem is 3000, hanem 3085. Kösz! Bár 3085-főre nemigazán tudok érdekes történelmi adalékkal szolgálni.

8 Komment

Egy igazi chill klasszikus a francia elektronikus trió 2001-es debüt albumáról, a Genetic World-ről. Tökéletes reklámzene. A Mitsubishi le is csapott rá még 2003-ban. A fátyolos, melankolikus, igéző hangú amerikai vendégénekesnőbe (Angela McCluskey) látatlanul szerelmes lettem. Anno. (Azóta megnősültem).

A Breathe egy vasárnap reggeli katartikus oxigénfröccs. Élet van benne, és bölcsesség. Egy másik élet reménye, és egy új kezdet bizonyossága. Elvágyódás, és önmagunk újrafelfedezésének vágya. Most már értem, hogy miért erre esett (a mai nappal tőlünk elbúcsúzó, és spanyolországi karrierjébe bátran belevágó) Aronsolkim választása. Neki küldöm ezt a számot, és mindenkinek, aki szereti: az életet. Vaya con Dios, Nóri!

3 Komment

A British Army most pörgő, kreatív ambient kampányával semmi bajom nincs. Őfelsége siserehadával viszont annál több. A nagyhatalmi, gyarmattartó gőgtől, na meg persze a Carlingtól megrészegedett, unatkozó angol bakák ugyanis valahányszor kirajzanak a ködös Albionból, minimum megdugnak vagy/és lemészárolnak néhány iraki civilt, megkínoznak néhány foglyot, esetleg futballhuligánkodnak, vagy csak simán prosztóskodnak egy kicsit.
Az én szememben az sem sokat emel a presztízsükön, hogy szerencsétlen rőthajú kis hercegüket néhány hónapra top secret körülmények között irakba (öööö, akarommondani, Afganisztánba) exportálták. Valószínűleg a legveszélyesebb bevetése a tábori WC megkeresése lehetett az ideiglenes otthonául szolgáló földalatti atombunkerben… Tovább

2 Komment

Kamaszkori basszgitár-próbálkozásaim egyik nagyhatású inspirálója volt a látszólag káoszzenét játszó, valójában a funkyt, countryt, rockot, dzsesszt viccesen összehegesztő kaliforniai autószerelőbanda (na jó, csak az énekes volt az), a Primus. A 95-ös Tales From The Punchbowl album kétségkívül legnagyobb slágere a Winona nagy barna hódjának történetét elmesélő, PVC-cowboy-os cartoonkaraoke. (Másik kedvencem tőlük a betegesen monoton, eszementen szleppelős zúzás, a My name is mud, amiben a furahangú frontember, Les Claypool próféta a puszta kinézetével egyszerre jövendöli meg Szalacsi urunk, és a sátánfajzat Christian Bale eljövetelét).

1 Komment

Mindannyian a mitokondriális ősanyától származunk, csak vannak, akiknél a közös eredet jóval szembetűnőbb. Nekik készítettük ezt a rovatot… Íme az első felfejtett rokoni szál, ami összeköti kedvenc hazai publicistánkat és az utánozhatatlan pengetési stílusú ír gitárost.

5 Komment

A reklámparódia nagyjából egyidős a reklám műfajával. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen olyan könnyű fogást találni a hétköznapi emberek számára gyakran túl absztraktnak tűnő üzeneteken, hogy még a Gálvölgyi Show is rendre megpróbálkozik vele (időnként sikerrel). Reklámparódia-reklámból már egy fokkal kevesebb készül. Azt ugyanis jól kell csinálni, hiszen mégiscsak a termék értékesítése a cél. A másodvirágzását élő amerikai divatmárka, a Pony új szpotjában viccesen görbe tükröt tart a Beckham-mel és Messi-vel érzelgősködő adidas orra elé. Ők nem lehetetlen filozófiát akarnak eladni nekünk, hanem azt, amilyük van: cipőt. Megvettük, kösz. Tovább

Komment

Ma kicsit kevesebbet posztoltunk a HelloRepublic-ra. Nyugi, ez is a HelloRepublic miatt van. Ugyanis végre személyesen is találkoztunk 3 leglelkesebb külsős szerzőnkkel: Nórival, Sue-val & Bery-vel (igen, ők ketten egy pár, a HelloRepublic hozta össze őket, amire külön büszkék vagyunk), és beszélgettünk egy jóízűt a blog további tartalmi bővítéséről. A jóíz-élményhez Sue ajándék HelloRepublic-os designnyalókái is nagyban hozzájárultak. Köszi! Yummie! Tovább

4 Komment