HelloRepublic.Com

A Republic Kreatívügynökség Blogja
+36 1 474 0023
1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 4.

Portfolió hamarosan!


“A ház ura mindig keresztülviszi akaratát”

Háztartástan az emancipálatlan múltból

comment

2008.06.19.
papaja

papaja

892404-003.jpg

Nem vagyok zászlóvivő feminista, de azért a női öntudat megvan bennem, így némileg felháborodtam a 20 évvel ezelőtt (pontosabban 1955-ben) kiadott Háztartástan tantárgy kézikönyvének egy részletét olvasva. Lányok, legyetek „frissek, érdekesek és vidámak”, na és boldogok uratok láttán. Ezzel persze önmagában nem is lenne baj, de azért tessék odafigyelni a fogalmazásmód finomságaira, na meg arra, mennyivel volt más egy nő élete 50 éve. Na meg arra, hogy „a jó asszony tudja hol a helye”. Szerintetek?

Tovább

8 Komment


Túltuningolt nagyvárosi mese

Szex és New York a moziban

Hello, movie

2008.06.12.
papaja

papaja

sex-and-the-city-movie.jpg

Na halljam ki látta a Szex és NY filmet? Vagy inkább kérdezzem úgy: ki nem látta? Úgy néz ki ugyanis, hogy a sorozat moziváltozata egy hét alatt a kötelezően letudandó feladatok közé került, és már kezdett zavarni, hogy nem láttam és nincs véleményem róla. Na tegnap óta lett.

Tovább

2 Komment


WB Kert

Több, mint a semmi

comment, esemény

2008.06.04.
papaja

papaja

wb.jpg

Már majdnem elvonásom volt, de aztán úgy tűnik mégse. Idén is lesz West-Balkán, igaz nyáron még csak a kert nyílik ki, míg az új, nagy WB a háttérben épül csendben – vagy inkább kalapálás közepette. Az új WB egyébként egyedülálló lesz Budapesten: egy négy emeletes épület nő ki a földbők hamarosan, öntött műkő padlóval, kovácsolt vaskorláttal a lépcsőházban, ganggal, régi kazettás ablakokkal, egy 600-800 férőhelyes high-tech koncertteremmel, egy 100m2 terasszal és galériával. Addig is nyáron a szervezők ígérete szerint kerti mászókázás közben, egy fedett hídon ülve szurkolhatunk a foci EB résztvevőinek, azt pedig csak remélni tudom, hogy a programkínálat nem merül ki ennyiben… Tovább

Komment


Kaukázus: Szalai Éva

A nap zenéje - Gumicukor vagyok a tenyereden

music, video

2008.05.29.
papaja

papaja

You need to a flashplayer enabled browser to view this YouTube video

Na látjátok, ez van, ha én választom a nap zenéjét: elektro helyett ma kaptok egy jó kis őrült magyar számot, ami a kreatív szoba tetszését is elnyerte. Naná, ilyen mondatok, mint „szabad péntek, szabad szombat, szabad szerelmeskedni” kinek ne tetszenének ilyenkor tavasszal, amikor minden zsizseg és pezseg ugyebár. Szóval használjátok ki ezt a csodaszép időt, lehetőleg minden olyasmire, amiket ebben a számban említenek, és hétfőre garantáltan újult erővel kezditek a hetet. Aktualitást is fel tudok mutatni a számmal kapcsolatban: mi ott leszünk holnap a Szabadság téri Kaukázus koncerten, gyertek ti is! Tovább

23 Komment



headline93.jpg

Aki ellátogatott a BrandFestival Digitalra, az tudja milyen meglepő, amikor az ember egy térben lebegő képpel “találkozik” össze hirtelen. Nos Kupper Róbert meghökkentő találmánya csupán egyike azoknak a csodáknak, amiket magyar feltalálók felfedeztek és elkészítettek az utóbbi pár évben. Hogy mik ezek? A fűthető ruha, a bot, amely képes “látni” és ezzel megkönnyíti a vakok életét, az energianád, ami a jövőben felválthatja a szén, mint tüzelőanyag szerepét, a folyékony mágnes, a gélüveg, a fémhab, ami olyan könnyű, hogy úszik a vízen, ám olyan ellenálló, mint a fém, az iGo és még ezernyi más.

Tovább

Komment


Győr rulez!!!

Röpke nyelvlecke

comment, vicces

2008.05.14.
papaja

papaja

vaniliaskarika.jpg

A múltkori kummogás/kuffantás/kummantás hármas kitárgyalása óta megindult a szóáradat furábbnál furább szavakból, így most egy győri szócsokorral leplek meg titeket. A Republicnál ugyanis néhányunk onnan származik, és úgy néz ki, még most is képesek vagyunk előrukkolni olyan szavakkal, melyeket a többiek nem, vagy nem úgy ismernek. „Győrben így mondják”, mondjuk mi, de lehet, hogy nem vagyunk olyan különlegesek, és Te, kedves olvasó, szintén vígan használod ezeket a szavakat, pedig közöd nincs Győrhöz. Döntsétek el!

izetlen: szigorúan rövid i-vel, jelentése tahó, tirpák esetleg gyökértarpagi paraszt: nagyon tahó, a társadalmi normákat messziről elkerülő bunkó/izetlen ember

léc – lecet: bizony, mi így mondjuk azt hogy „add ide azt a lecet”. Ez egyébként széles körű felháborodást vált ki sokszor.

macifröccs: a hírös győri szórakozóhelyen, a Laposon kapható, rikítózöld színű, radioaktív (kinézetű ital) melynek összetétele: kancsós fehérbor+szóda+kiwiszörp. Érthetetlen ki találta ki és miért, de sokan rendkívül lelkesen fogyasztják. Létezik málnás ízben is. Tovább

9 Komment


Egy szövegíró naplója

Ez mit jelent?!

comment, vicces

2008.05.07.
papaja

papaja

 grimace.jpg

Budapest nagy város, és úgy látszik tájszólások itt is vannak, vagy talán a nem tősgyökeres pestiek hozzák be a furábbnál furább szavakat – köztük, mint már néhányszor kiderült, én is. Lényeg a lényeg, egymás megértése olykor akadályokba ütközik! Ma itt a Republicban három szó került terítékre, ami közülünk is volt, akinek új volt. Elsőként megpróbálom ezeket közkívánatra megmagyarázni, úgy, ahogy én használom – lehet vitatkozni. Másodszor pedig szavazásra bocsátom a kérdést: melyik ciki, melyik nem és egyáltalán, nektek is ezt jelentik? Tovább

37 Komment


Kinetikus katalán játékszobrok a Millenárison

Programajánló nagyra nőtt gyerekeknek

esemény

2008.05.07.
papaja

papaja

headline91.jpg

A katalán Guixot Mester játékaival először a tavalyi győri Mediawave-n találkoztam. Nos ezek a csodás csövekből, kerekekből, golyóbisokból, biciklivázakból összeeszkábált interaktív szobrok és szürreális játékok két hétre a Millenárisra költöztek, mindenki örömére. Egy kreatív blog olvasóit bizonyára felesleges meggyőzni arról, hogy ezekkel a varázslatos játékokkal órákat lehet eltölteni korra való tekintet nélkül, hiszen a legtöbb esetben a fantáziánkra van bízva, mit is kezdjünk velük. A május 5-18-ig minden nap este 7-ig látogatható “kiállítás” egyébként a JátszóPark sorozat első darabja, mely egész nyáron át tart majd. Tovább

Komment



headline89.jpg

Rövid helyzetjelentés a BrandFestival Digitalról: több mint teltházzal zajlanak az előadások, egymást váltják a digitális marketing hazai és nemzetközi szakemberei. Itt van Arend Hendriks a Microsoft-tól, Wim Vermeulen az Ogilvy színeiben, Andrew Kearney a UPC Broadbandtől és még számos neves hazai előadó. Tovább

2 Komment


Interjú Zságer Balázzsal

"A Demon Superior egy geg"

Hello, music, party, esemény

2008.04.18.
papaja

papaja

demonok1.jpg

Zságer Balázs kísérletezésről, játékról, a Commodore 64-ről, régi kedvencekről, őzgerincről és hamburgerről, és legújabb projektjéről, amely már régóta érlelődött.

Tovább

40 Komment