HelloRepublic.Com
A Republic Kreatívügynökség Blogja
+36 1 474 0023
1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 4.
Portfolió hamarosan!
Az, hogy ma abban a világban élünk, amiben, nagyban köszönhető a történelmi fordulópontok sorozatának, ezért érdemes beszélnünk róluk. „1968 – Fordulópont?” címmel tudományos konferenciát szervez a győri Széchenyi Egyetem a Mediawave Fesztivállal együttműködésben. Negyven éve nagy változások indultak Európában, elindult a hippimozgalom, nemzeti megmozdulások, diákmozgalmak ütötték fel a fejüket mindenütt, reformer idők jártak, ekkor kapott Oscar-díjat Jiri Menzel „Szigorúan ellenőrzött vonatok” című filmje. Egy évvel később pedig megrendezésre került a ma már legendásnak számító Woodstock Misic and Art Festival is, mely tulajdonképpen egy rockkoncertekkel tarkított esős hétvége volt, kifejezve és megjelenítve a hippi szubkultúrát és a kor szellemét. Az április 28- május 3-ig tartó Mediawave és a konferencia győrieknek szinte már kötelező, mindenki másnak ajánlott, mi is beszámolunk róla a blogon!
Barcelona kötelezően ajánlott minden kreatívnak, de főleg a grafikusoknak, hiszen nem máshol élt és alkotott a hihetetlen fantáziájáról és kisérletező kedvéről ismert Antoni Gaudi. Egy séta a Güell parkban olyan, mintha az öreg álmaiba csöppentünk volna bele, formák, színek és minták elképesztő kavalkádja. A tekervényes tetejű Casa Milá, vagy ahogy az ottaniak hívják, Kőbánya, bérháznak épült és ma is több családnak ad otthont. Ha választhatnék, hol éljek, biztos ez lenne az egyik álom (a másik a Sue posztjából megismert Gyöngyház). Tovább
“Európai trendek - egy coolhunter naplója” címmel nyílt kiállítás a barcelonai IDEP intézetben, ami a kreativitás egyik központja a városban. Julio César Aguilera, aki egyébként saját blogot is üzemeltet Coolobservatory néven, és semmi köze Christina Aguilera-hoz, végigjárta Európa nagyvárosait, hogy megtudja, milyen trendek az uralkodóak manapság, és nem mellesleg milyenek jönnek előreláthatólag a közeljövőben. Fotózott, élt, figyelt, beszélgetett, s útja során megjárta Amsterdamot, Berlint, Budapestet, Monte Carlót, Lisszabont és Rómát is, hogy csak egy pár várost említsünk. A kiállítás mindenképp érdekes lehet, akárcsak a coolhunter blogja!
Ezen az esős sztrájkos napon nem árt egy kis vidámság, na meg a remény, hogy lehetne, sőt lesz ez még jobb is, és itt most inkább a közelgő jóidőre gondolok. A mai barcelonai kép a Güell Parkban készült a hatalmas buborékokat hajkurászó lelkes gyerekcsapatról. A mesebeli buborékokat gyártó “készülék” otthon is elkészíthető két darab felmosórúd, egy hosszabb és egy rövidebb szalag, valamint egy vödör szappanos víz segítségével.
A Mercat de la Boqueria kihagyhatatlan látnivaló, a színek, a formák és az illatok elképesztő kavalkádja miatt. Minden megtalálható itt, mi szem-szájnak ingere, persze ez egy piacnál el is várható. Ami miatt hazánk fiainak különleges lehet, azok az érdekes formájú, soha nem látott/kóstolt gyümölcsök vagy a tengeri herkentyűk, melyeket ott helyben megsütnek nekünk, ha kérjük. Tovább
A RadioCafe-n hónapok óta hallható számhoz végre klipp is készült, nem is akármilyen, kalandos, néha horrorfilmbe illő körülmények között. Az Amorf Ördögök ex-énekesnőjét Mundruczó Kornél instruálta, akivel már többször együtt dolgozott a Krétakörrel.
Zebracsíkos Nike elefánt
10 dolog amit látnod kell Barcelonában - Due! - Shopping
2008.04.02.
papaja
Ha Barcelonában jártok kötelező egy alapos shopping-túra, de minimum egy kirakatbörze beiktatása, mert Barcelona divatja olyan, akár a város: színes, őrült és vidám. A Rambláról nyíló Carrer de Tallers-en egymást váltják a tipikus egyedi tervezésű ruhák, a second-hand és street shopok, de találunk itt szürreális goth-dark göncöket és az emo-divat is begyűrűzött a városba. Ebben az utcában leltem rá egyébként erre a zebracsíkos Nike elefántra. Aki erre jár, annak kötelezően ajánlott a Desigual egyik boltja, ahol már csak a nézelődés kedvéért is megéri eltölteni egy kis időt, hiszen a márka jelszava nem véletlenül „Atypical Spanish Wear”. A Desigual április 3-án, holnap a Barcelonai akció után most Madridban tervez tömeges csókcsatát, erről képeket és infót, valamint a tavaszi nyári kollekciót megtaláljátok a honlapon.
Megtaláltuk Réz András eltitkolt törpe ikertestvérét Barcelonában!
10 dolog, amit látnod kell Barcelonában – Uno!
2008.04.01.
papaja
Nem csalás nem ámítás, a Republic egy hétre Bercelonába helyezett kommandója egyedülálló felfedezést tett: egy bárba betérve a falon rábukkantunk Réz András törpe ikertestvérének fotójára, aki nem is akármilyen társaságban pózol!
Nézzétek, nagyítsátok és ámuljatok! Bizony bizony, nem csalunk! Tovább

Mint arról már előzetesen hírt adtunk, tegnap megnyílt a Gödörben a LOW Kultfeszt részeként a WAMP, amely holland és magyar designerekkel, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, divatbemutatóval, bulival csábítja a nagyérdeműt az elkövetkező 3 napban. A Gödör nagyközönség számára eddig ( és valószínűleg ezután sem) látogatható hangár méretű nagy termében pár tucat ember gyűlt össze a zártkörű megnyitóra, ahol Fabricius is a kiállítás megnyitói közt volt.
Személy szerint nekem a helyszín és a kiállítás összhangja nagyobb durranás volt, mint maguk az alkotások, de ezt mindenki eldöntheti a hétvégén maga. Mi mentünk, láttunk, aztán továbbmentünk, Darwin 199. születésnapi bulijára ? (lsd. Darwin Intézet) Nézz képeket a galériában! Tovább
Az Ahogy tesszük nem csak az Alföldi Róbert iránti elfogultságom miatt jó (a Koldusoperát például nem szerettem, a Tartuffe-t viszont imádtam). Az Ahogy tesszük jó az ütős téma miatt, jó a Spiró-Másik írópáros miatt, jó a színészek miatt, de legfőképpen persze jó a rendezés miatt, ami olyan szinten elsodor és tartja fenn a figyelmet másfél órán keresztül, hol megbőgetve, hol megnevettetve, hogy a végén az ember úgy érzi, mintha az egész vele történt volna meg. Itt ugyanis nincs helye a mesének és a fikciónak: itt kérem szépen egy válásról van szó, feketén-fehéren, a mai Magyarországon, ahol egy átlagos házaspárnak nincs két lakása és annyi pénze, hogy a talpra állás mindkét fél számára egyáltalán a lehetőségek hatását súrolja. Tovább
laura@republicofart.com
















Utolsó 20 komment:
2008.11.18. 23:16
Szerelmes lettem...
2008.11.18. 19:42
MTV Europe Music Awards citrom...
2008.11.18. 19:22
MTV Europe Music Awards citrom...
2008.11.18. 18:54
MTV Europe Music Awards citrom...
2008.11.18. 18:50
MTV Europe Music Awards citrom...
2008.11.18. 18:47
Szerelmes lettem...
2008.11.18. 18:28
MTV Europe Music Awards citrom...
2008.11.18. 18:02
MTV Europe Music Awards citrom...
2008.11.18. 16:12
MTV Europe Music Awards citrom...
2008.11.18. 11:06
Berlin Calling
2008.11.17. 23:38
Szerelmes lettem...
2008.11.17. 20:31
Szerelmes lettem...
2008.11.17. 18:01
Szerelmes lettem...
2008.11.17. 18:00
Sörpocak! De kinek?
2008.11.17. 16:10
Szerelmes lettem...
2008.11.17. 15:56
Szerelmes lettem...
2008.11.17. 14:43
Szerelmes lettem...
2008.11.17. 13:23
Sörpocak! De kinek?
2008.11.17. 12:57
Sörpocak! De kinek?
2008.11.17. 12:43
McLángos