HelloRepublic.Com

Amel Larrieux 1973 március 8.-án született New Yorkban, anyu tánctanár, apu kitudja, mi. Duplacopfos, fogszabályzós kislány kora óta énekel, először a papa jazz, folk és soul lemezeire, de később egy gospel együttesben is kiengedi a hangját. Zenei karrierje ‘95-ben indul be igazán, egy ideig a Groove Theory nevű rnb/hiphop duóban dalol Bryce Wilson oldalán, majd 2000-ben elválnak útjaik és megjelenteti első lemezét, “Infinite Possibilities” címmel. A klip is ebből az időszakból való, a “Sweet Misery” megjárta a slágerlistákat az ezredfordulón, de Amel valahogy sosem futott be úgy igazán (mint pl Erykah Badu) (pedig…; ).

Jelenleg is a Nagy Almában él férjével, Laru-val illetve két lányukkal, Sanji Rei-jel és Sky-jal, - tavaly jelent meg negyedik lemeze, a “Lovely Standards”. Érdemes utánanézni mindnek, igazi mély, fekete zene. Tovább

4 Komment

Egy kis romantika nektek az arcotokba! Hiába vagyunk a 21. században (2007-es vadiúj lemez), a romantika még mindig létezik. Egy kedves myspace profilban találkoztam vele, és beleszerettem - megosztom veletek, mert ringat. A klip pedig az orosz avantgard eisensteini montázselméletnek az egyenesági leszármazottja. Tovább

26 Komment

Frankie Valli (született 1934-ben, mint Francis Stephen Castelluccio), a The 4 Seasons aranytorkú, és egyben legsikeresebb énekese, legnagyobb dobása a Grease főcímdala, de szerepelt pl. a Maffiózókban is, amiben Rusty Millio-t alakította - szegény, pont múlt kedden nyírták ki.) Nagy kedvencem 2007-ből a párizsi Pilooski által felfrissített Beggin’, igazi szoknyaperdítős klippel, bugival, rokival. Tovább

14 Komment

Miközben a Harper’s Bazaar Magazine március havi előzetesét nézegetem, egyszerre lüktet a fejemben egyik kedvenc sorozatom (DIRT) lapkiadói számvarázslása és Her Klaus volt főnököm kedvenc mondata:” Miko:h sinálsz te gyöhnyöhrűű foáh:galom?” A múltkori Vanity Fair Hitchcock sorozata idején is már a következő érzésem volt: “Hogyan rázzuk fel a punnyadó, nemolvasó, másra költő célcsoportunkat úgy, hogy közben érjük el a tulajdonosok által ránkerőszakolt, egyébként is túlfeszített eladási számot” Nekik sikerült is. Hát ha nekik sikerült próbáljuk meg mi is, de nem érdemes sokat változtatni a bevált recepten.

Végy egy celebet, csináltass egy überjó fotóssal egy jó kis sorozatot- valami ríkatós filmsztori jó lesz, és csavarj rajta egyet, tedd ki headlineba, majd tessék-tessék, lehet-lehet, vegyék-vigyék-olvassák!

Celeb(palánta): Frances Bean Cobain (15 éves)(Courtney Love és az utolsó grunge legenda, Kurt Cobain lánya)

Fotós: Jeff Riedel

Sztori: Evita, Grease és a Szépség és Szörnyeteg

Csavarás: fashion vonal - a rajta lévő Gucci, Dior by John Galliano, Bottega Veneta stb.. méregdrága ruhákat meg lehet vásárolni… Tovább

6 Komment

Este a Merlinben.

Sue, Bery, ti szoktatok egyébként zenét hallgatni?

: ) Tovább

18 Komment

1993 két dolog miatt volt fontos egy akkori 17 éves számára:
Ebben az évben indult az MTV-n a Beavis and Butthead, és ekkor jelent meg a Judgement Night című filmzenelemez. (1993-ban volt az első „DiákSziget” is, de erre a Gerendaiékon kívül senki sem emlékszik.) Oké, a két retardált, rajzolt rokker kultusza csak jóval később csapott szíven minket itt a messzi, ködös Kelet-Európában, de az Ítélet Éjszakája felett normális, férfivá érés küszöbén rügyező arcú kamaszgyerek nem sikkanhatott el.

A lemezt előszeretettel titulálják műfajteremtőnek, vagy csak szimplán zseniálisnak – ebből az utóbbi biztos. A 11 szám mindegyike egy-egy kollaboráció eredménye volt, az akkor (is/már) leghangosabb, legdivatosabb, és legmenőbb rock, illetve hip-hop bandáktól, előadóktól, olyan nevekkel mint a Faith No More, De La Soul, Slayer, Pearl Jam, Cypress Hill, etceteraetcetera. (A 12. trekk, a Rage Against the Machine és a Tool “Can’t Kill The Revolution” című közös zenéje végül valamiért lemaradt a lemezről.)
A cd-n szereplő számok nagy része egy generáció pogo alapművévé vált, - nem is beszélve a (tömeg)verekedésekről - illetve LA-tól Zuglón át Murmanszkig minden rendes zenére izguló pubertás erre léggitározott, reppelt és sikított mutálva. (Aki nem, az vagy buzi volt, vagy “nyálas diszkós” – olyan Invicta táskával, tudjátok.) Tovább

Komment

Mai videónk egy house darab, minden idők egyik legnagyobb drumandbass producerétől, Photektől. Rendezte a sensei felesége, Miriam Kruishoop, akinek egyébként ez a szakmája, és még csak nem is néz ki rosszul. Tovább

Komment

Jó sok évvel ezelőtt Shurikennel az elektronikus zenéről adtunk elő és előtte azon röhögtünk, hogy bedobunk valami kitalált stílust, hogy az a legmenőbb. Azt fundáltuk ki, hogy death garage… Mint azóta (is) számtalanszor bebizonyosodott újra és újra, ez kismiska ahhoz képest, amivel valójában elő tud állni a zenei szaksajtó. És akkor sorolnánk is a legfrissebb idiotizmusokat: joystick jungle, tape music, acousmatic… miiivaaan??? Hát az van, hogy a MySpace (amit eredetileg amúgy zenészek networkölésére talált ki Tom a barátod) készíttetett egy felmérést, hogy felmérje jól, a júzerei körében milyen zenék mennek (mármint mik a menők) 2008-ban és ebből milyen új trendeket, színtereket lehet kirajzolni. A MySpace08 című dolgozat szerint a fent említett stílusok ütnek be idén, plusz ez lesz még a bassline, a screamo és az IDM (Intelligent Dance Music - minden idők leghajmeresztőbb zsánermegjelölése) éve. Tovább

4 Komment

Helló.
Layo & Bushwacka! a Merlinben - jó, mi?
Ezen a héten talán ez ígérkezik a legizgalmasabbnak - Layoék jók, tudnak bulit is csinálni, olyan visítozósat, rendeset. (Legutóbb - nyáron, a kók klábban - ezt jól meg is mutatták) Ezen talán még a Merlin sem fog sokat rontani pénteken, főleg, mert állitólag új a hangcucc (reméljük a hangmérnök is).
Előrejelzés: elviselhető tömeg - és imádkozzunk együtt, hogy inkább house legyen, mint break (hihetetlen, hogy létezik még ez a szemétláda műfaj).
Érkezzetek korán, 10-ig két koktél félpénzért. (Meg legalább nem kell majd sorban állnom félegykor)
2008.02.22. Péntek @ MERLIN - Layo & Bushwacka! (Olmeto, UK - 4 órás szett) Grasshop, Crimson, Menzkie visual

Tovább

1 Komment

Wes Anderson megvan, ugye? Ha nincs, szégyelljétek magatokat, és húzzatok a tékába - a kötelezőek:
Rushmore, The Royal Tenenbaums, The Life Aquatic with Steve Zissou. A mai zenénk az utóbbihoz kötödik, nevezetesen a film egyik betétdala Mark Mothersbaugh-tól, aki kurvavicces zenéket ír.
Klip nincs hozzá, de azért hallgassátok végig. Többet most nincs időm írni, de erre még visszatérünk. Tovább

Komment