Mindig szerettem azokat a magasabb intellektusban megálmodott hirdetéseket, amelyek elgondolkodtatnak, megmozgatják a szürkeállományomat és interaktívan kommunikálnak választ várva. Kérlek Benneteket Drága Barátaim fejezzétek be a mondatot: “már az első ízben…”
Mivel a közelmúltban írott - kissé hosszúra nyúlt - olimpiás posztom alaposan megfeküdte egyesek gyomrát, úgy döntöttem, hogy könnyedebb vizek felé evezek. A téma persze marad az olimpia, csupán a köntös lesz más. Tabloid! Történt ugyanis, hogy a Powerade sportital gyártó cég rábírt néhány angol olimpikont a „meztelenkedésre”. Bár a ruhátlan angol nők látványa nem igazán hoz lázba, annál inkább felvillanyozódom, ha a csupasznős kártyát a sportikonok kapcsán játsszuk ki. A Powerade legújabb olimpiai kampányában sportaktivitás közbeni képeken láthatóak az angol atléták.
Mellrevaló
2008.08.11.
mindennapibetevoZe
Mint tudjuk: Sex sells. A szép női (fedetlen) idomok mindig megragadják a férfiak tekintetét, bárhol, bármikor. És persze a nőkét, hiszen ők talán jobban megnézik a szebbik nemet, összehasonlítás céljából. Sokszor csak fitymálóan, hogy azért öltözhetne kissé divatosabban ez a trampli, vagy kissé irigykedve, hogy jól áll neki ez a blúz, de biztos megcsináltatta a melleit és így tovább…Persze nem vagyok nő, így biztosat nem mondhatok, de szerintem az ellenfelek felmérése jobban jelen van a nőknél, mint nálunk férfiaknál. Ezek a printek a legpasszentosabb melltartóspecialistától kerültek nyilvánosságra, és a pontos méricskélést és a képzelt testresimulást hivatottak szemléltetni. Gyengébbeknek megsúgom: a nővéred cicijének titka nem az, hogy tetoválva van…
Olimpia: zsákoltál már a koton spermatartójába?
Kampánykreatív egy reklámgourmand szemével
2008.08.01.
Bery
Ha sportverseny, akkor Olimpia. Ha óvszer, akkor Durex. Vagy mégse!? Mutattunk már mókás, olimpizmust meglovagoló Durex-kampányt, hosszú távú szexet aktiváló Lovemachine óvszert. A múltkoriban Sue örvendeztetett meg bennünket egy történetmesélős sztorival. Ezúttal egy markánsan figyelemaktiváló, európai halandó számára idáig ismeretlen Elasun óvszermárka „olimpiai” hirdetése korbácsolta fel a tesztoszteronfröccs hiányában szenvedő ázsiai kreatívokat. Úgy néz ki, hogy az olimpia közeledtével a légszennyezettségi adatok piciny javulása jótékony hatással van a libidó éberen tartására. A hirdetés geg-alapúra sikeredett, s asszociációs gazdagság jellemzi! Gondolatforgalom indul!
Nem lehet elég korán kezdeni!
2008.07.30.
Sue
Nagyon meghökkentem először a lengyel TBWA új UniMil óvszerkampányán. Aztán P. Zoli osztálytársam jutott eszembe aki 6 éves korában belemarkolt a bolti pénztárnál kézmagasságban elhelyezett óvszeresdobozba, majd hátrakiabált a tejespultnál épp tejfölt vásárló anyukájának: Anyyyúúúú mi ez???? (Anyukája sose tért vissza ebbe a boltba - a szerk.)
Nincs vita, hogy a Batman, Spiderman, Superman - képregényhősként indult, majd a hollywoodi mozivászonra ráálmodott - triumvirátusból Batman az, akiről a legtöbb bőrt lehúzták eddig. A média-celebekhez hasonlóan ezek a figurák is központi elemei a fogyasztói figyelemért és a pénztárcákért folytatott globális marketingjátéknak. Töménytelen mennyiségű áru használja a képregény figurák vagyoni értékű marketingjogait, s a merchandising (csecse-becse)-termékekkel darázsrajhoz hasonlóan lepik el a piacokat! A ”Batmánia” kellős közepében – amikor mindenki a moziban garázdálkodó bőregérre fókuszál (elsősorban a Jokert alakító Ledger okán), - talán kisebbet üt a Power House Health Club kreatívja, amelyen egy jól meghízott, zsíros hátsóval megáldott Superman díszeleg.
Kedves korombéli (20-as évek közepe) kollégám, mondd, gyakorlod-e még a betűvetést a szép tiszta, fehér papíron? Vagy az információáradat világában, a digitális technológiák dzsungelében felcseperedő „Y”-generáció szülötteként TE már csupán a klaviatúrát püfölöd, miközben szélsebesen szörfölgetsz az információs szupersztrádán? Amolyan „digitális bennszülöttként” a „Ctrl + Alt + Del” képlet a mindennapi rutin alapműveleteid közé tartozik? A postafiók szóval pedig, már csupán valamelyik internet-szolgáltatóhoz való szerviens kötődésed illeted?
A Hyundai nemrég jelentkezett sport-szponzorációs image kampányával, ami véleményem szerint kifejezetten viccesre sikeredett, igaz - ha már a sportnál tartunk - egy viszonylag magas labdát üt le. Azt a labdát, miszerint a sport hétköznapjainkban is mindenütt jelen van, kezdve a ganajtúró bogaraktól a hálószobáig. Úgy tűnik a Hyundai az utóbbiban történő testmozgást is nagy lelkesedéssel támogatja, ha csak lélekben is. A márka egyébként a Belga Olimpiai Csapat és a közelmúltban végetért foci-EB támogatója is.
Megkímélt állapotban
2008.07.17.
roki
“Tudod, hogy nem te vagy az első”. Jól komponált használt-autós BMW hirdetés: a kiscsaj tuti nincs több 20-nál, de a szemén látszik, hogy fogott már pár kilincset - ebből a vásárból rosszul nem jöhetsz ki. Mondjuk csaladi autónak azért nem ilyet vesz az ember, de egy teszthétvégére bármikor. Advertising Agency: BBDO Athens, Greece | Creative Director: Theodossis Papanikolaou |Art Director: David Kaneen | Copywriter: Daphne Patrikiou | Published: June 2008
25 év tekerés… forgatás
2008.07.16.
mindennapibetevoZe
A 3D-ben való gondolkodásomat mindig alaposan megizzasztotta a híres Rubik kocka. Olyan szinten nincs lövésem a dologról, hogy 5 perc tekergetés-forgatás után általában feladom, majd csavarhúzóval darabjaira szedem és újból összerakom. És máris kész. De mentségemre legyen mondva, hogy a kockának összesen 43 252 003 274 489 856 000-féle (azaz kb. 4,3×1019) eltérő állása hozható létre. Engem nem kötött le annyira, mint a printeken szereplő fanatikusokat, de talán van köztetek olyan, aki az immár 25 éves játékot nagyüzemi szinten nyomja és napokig csak teker.

















Utolsó 20 komment:
2008.09.05. 21:33
Hello Amatőr!
2008.09.05. 21:28
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 17:48
Nekünk a kúlság a keresztünk
2008.09.05. 17:45
Nekünk a kúlság a keresztünk
2008.09.05. 17:39
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 17:24
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 16:54
Hello Amatőr!
2008.09.05. 15:05
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 14:44
Hello Amatőr!
2008.09.05. 14:17
New Kate Moss
2008.09.05. 13:48
New Kate Moss
2008.09.05. 12:47
New Kate Moss
2008.09.05. 11:45
Itt a 9. ARC
2008.09.05. 07:56
Mellrevaló
2008.09.05. 07:14
Itt a 9. ARC
2008.09.04. 23:21
New Kate Moss
2008.09.04. 22:33
Dögöljmeg.hu
2008.09.04. 22:24
Itt a 9. ARC
2008.09.04. 22:22
Dögöljmeg.hu
2008.09.04. 22:20
Dögöljmeg.hu