A mai napon annyi minden történt, hogy csak na! Például azt tudtátok, hogy egy szépséges augusztus 12-én alapították Chicago városát, 1833-ban? Vagy, hogy 1908-ban ezen a napon gördült ki az első T-Model Henry Ford legendás gyárából? Aztán abban az évben, mikor én is születtem (1981) készült el az első IBM személyi számítógép, szintén ezen a mesés napon. Mégsem ezek adják az apropóját a mai nap zenéjének, ugyanis történt valami sokkal-sokkal heroikusabb és megindítóbb is ezen a napon. Krisztus elött 30-ban éppen augusztus 12-én vetett önkezével véget az életének a Nílus koronázott királynője, Nagy Sándor leszármazottja, a nagy szívrabló, VII. Kleopátra, miután kedvese, Antonius súlyos vereséget szenvedett Octavianustól. Mégis mi a szerelem ha nem ez? Így hát ma a tragikus sorsú gerlepárra emlékezünk ezzel a monumentális szerelmi lírával. (és ügye azt sem felejtjük el, hogy koncert is lesz, alig több mint két hét múlva!!!)
Diesel Wall
2008.08.12.
Nori
New York egyik épületén (220 W. 19th St.) egy jókora sajtburger díszeleg. Az ügy apropója a street art támogatása. Ez az első alkalom, hogy a Diesel New Yorkban csinál ilyen akciót (a csoport egyébként egyre nagyobbat harap, bekebelezte már a Viktor&Rolf-ot is). A cég honlapján megtekinthető a többi nyertes felület. Az absztrakt sajtburger Jonathan Sandridge alkotása, és “The Good Life” névre hallgat. Egy hete pedig, amikor befejezték a festést, ingyenhambit osztogattak a népnek. Reméljük, hogy sajtszeletes hambit tolhattak be az éhenkórászok.
Roadside papírszobrok
2008.08.12.
manekineko
Medvecsapda szőkéknek
2008.08.12.
gaab
Úgy látszik dánok is kampányolnak a rákkeltő szerek ellen. Sőt! A dánok már a szoliban vannak, és vadásznak a gyanútlan bikinisekre.
Kinek lenne kedve ezek után szolizni? Mivan ha tényleg megesz…?
Valahol mindenki arra vágyik, hogy elborult – jó, nevezzük ihletettnek – pillanataiban született írásait elismerjék. Ezért látogatnak az emberek írói kurzusokat, ahol a szerencsés, már befutott, vagy éppen évtizedek óta sikeres alkotóktól tanulhatnak, bár ebben speciel nem hiszek. Ezért ír boldog-boldogtalan, az önkifejezésnek egy olyan formáját választva, amellyel magyar viszonylatban Dunát lehet rekeszteni. Ezért vágyik arra, hogy valahogy úgy önmegvalósítson, ahogy azt őelőtte senki más nem tette. Magamat is beleértve. Tovább
A Bárka Kikötő az idén első ízben hajózott ki Puláról, hogy létrehozza Baranyában az „Ördögkatlan” Fesztivált. Tette ezt Pécs 2010 (Európai Kulturális Főváros) anyagi támogatásával, valamint a lelkes falvak (Kisharsány, Nagyharsány, Palkonya), odaadó kulturális intézmények (Baranyai Alkotótelepek, Művészetek és Irodalom Háza) és a Vylyan Pincészet segítségével.
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves legenda
2008.08.11.
chocolate
Létezett egy tervezőcsoport a 60-as évek Amerikájában, amely megelégelte a fém keretes szemüvegeket és megalkotta a világ legsikeresebb szemüvegmodelljét, a Wayfarert. Az alapvetően pilóták álmaként aposztrofált Ray-Ban pillanatok alatt megihlette a nőket is. A hab a tortán pedig az volt, amikor Marilyn Monroe is elkezdte hordani a szemüveget. Ez jócskán felpörgette az eladást. Tovább
Kicsit szkeptikusan írom ezt a posztot, mert biztos vagyok benne (de cáfoljatok meg), hogy egy kezem meg tudom számolni, közülünk hányan látták már bármelyik részét az m1 főműsoridejében képernyőre tűzött szubkultúrális, magyaros hagyományokat örző “táncvetélkedő”-ét. Én is csak azért néztem, mert zsenge koromban hivatásszerűen népi táncoltam. Aki nincs képben annak írom (vagy katt ide) a cél az Örömtánccal feleleveníteni kárpát-medencei hagyományokat hogyan lehet elegyíteni modern elemekkel, és a népzene és néptánc hogyan tud napjainkban is értéket teremteni.
Megkezdődött a XXIX Nyári Olimpiai Játékok! Hurrá! Az olimpia az emberiség egyik legnagyobb kulturális és gazdasági vállalkozása. Készültek is a kínaiak. A kezdőlökést megadó megnyitó-ünnepségben ott feszült több évi kreatív-produceri, designer-i intellektus. Magát a nagy Steven Spielberg-et igazolták, hogy bábáskodjon a megnyitó ünnepség felett, ő azonban - a tibeti konfliktus hatására - visszamondta a felkérést. Az „aktust” követően rögtön élmény-designereket, látványtervezőket faggattak a felvonultatott impozáns, szemkápráztatóan látványos technika mibenlétéről. Mivel én sem élmény-designernek, sem látványtervezőnek nem tartom magam, inkább néhány számomra fontos momentumot emelnék ki, ami a megnyitó alatt felmerült bennem.
laura@republicofart.com
















Utolsó 20 komment:
2008.09.05. 21:33
Hello Amatőr!
2008.09.05. 21:28
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 17:48
Nekünk a kúlság a keresztünk
2008.09.05. 17:45
Nekünk a kúlság a keresztünk
2008.09.05. 17:39
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 17:24
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 16:54
Hello Amatőr!
2008.09.05. 15:05
Dögöljmeg.hu
2008.09.05. 14:44
Hello Amatőr!
2008.09.05. 14:17
New Kate Moss
2008.09.05. 13:48
New Kate Moss
2008.09.05. 12:47
New Kate Moss
2008.09.05. 11:45
Itt a 9. ARC
2008.09.05. 07:56
Mellrevaló
2008.09.05. 07:14
Itt a 9. ARC
2008.09.04. 23:21
New Kate Moss
2008.09.04. 22:33
Dögöljmeg.hu
2008.09.04. 22:24
Itt a 9. ARC
2008.09.04. 22:22
Dögöljmeg.hu
2008.09.04. 22:20
Dögöljmeg.hu