Frisset, pozitívat, előre mutatót akartunk?
Most megkaptuk.
A körúton hazafelé villamosozva lettem figyelmes a plakátra, ami arra invitál, menjünk szeptember 19-én Nagykörutat falfirka-mentesíteni. Elsőre hinni sem mertem a szememnek, de miután a harmadikat láttam, az öröm és izgatott kíváncsiság vette át a kétkedés helyét.
Ahogy a Szeretem Budapestet, az ötletgazda blogján olvasható, szeptember elejétől intenzív médiakampányba fognak, amivel az alkalmi graffitisek nagy bánatára nemcsak felhívják a figyelmet a jelenségre, hanem egészen odáig merészkednek, hogy a „Rendrakás az ország főutcáján” névvel futó rendezvény keretein belül szervezetten akcióba is lépjenek.
A blogon lejjebb gurulva aztán már látom, ezek tényleg nem aprózzák el a dolgot, ugyanis kész haditervük van a falfirka ellen, de a matricázók, illegális plakátozók és a szemetelők is igencsak szúrják a szemüket.
További izgalmak a nappal kapcsolatosan? Vannak:
„2008. szeptember 19-én a Szeretem Budapestet Mozgalom aktivistái és meghívottjaik, a csatlakozók felvonulnak a Nagykörút, valamint a budai Körút több pontján, felavatjuk a BKV által rendelkezésre bocsátott graffitis legál-falat az Etele téren, a mobilszolgáltató cégek pedig ettől a naptól közös platformon működő, MMS képinformációt is fogadni tudó ingyenes forró drótot indítanak, hogy a letisztított felületekre esetlegesen frissen felkerülő falfirkák a lehető leggyorsabban a rendőrség és a kiépítés alatt álló falfirka-mentesítő gyorsszolgálat látókörébe kerüljenek. A BRFK Graffiti Ellenes Nyomozócsoportja, a nagykörúti kerületek polgárőrségei, az FKF, valamint az egyes kerületek közterület-felügyeletei és a City Guardian összehangolt munkamegosztásban, rendszeres járőrözéssel, helyszínfigyeléssel védi az elért eredményeket, elfogja a mentesített felületekre támadó rongálókat.”
A két mellékelt flyerrel is szépen elérik majd a fővárosunk lakóit, akiknek az üzenet szól.
Ezt nevezem én több frontos támadásnak!
A fennkölt eszmék puffogtatása után most tényleg történni fog valami?
Nem tudom.
Azt viszont igen, mit csinálok szeptember 19-én. Ott leszek.
Még valaki?
“Szennyeződés-mentesítők” :)
Gondolom, olyan cég, akik ezek takarításával foglalkoznak.
Még így is félelmesek?:)
Ez pusztán magánvélemény, sokan nem fognak velem egyet éreteni, de inkább legyen teli a város falfirkával, mint a „MINDEN INGYÉR’” „OLCSÓ RONGYOK” típusú igénytelen kirakattal és portállal. Sokkal otrombább és feltűnőbb, mikor a körút amúgy szép épületeinek az alja neon sárgára van festve (persze a stukkók és oszlopok is), 2 méteres eltorzított betűk üvöltik az ember arcába a portékát és az egész város képét egy ócska piachoz teszik hasonlatossá. Ha valaki tényleg szereti Budapestet, talán inkább ezek ellen kellene tenni valamit, mert sokkal erőteljesebben rombolják a város képét, mint egy-két taggelés (nem szeretem azokat sem egyékbént – pláne műemlékeken). Nem vagyok falfirkász, de a nagyvárosokhoz hozzátartozik ez a típusú kinyilatkoztatás, számomra egy vicces és frappáns falfirka nem értelmetlen utcai szemét, amit le kell kaparni, hanem egy reakció a minket körülvevő dolgokra. Például Berlinben járva az egész várost beborítja a streetart, én kifejezetten szeretem. Ott a művészet az utcán hever. Persze Budapest nem Berlin és még nem az a multikulti város, viszont úgy érzem, hogy nem erre kellene fektetni a hangsúlyt. Miért nem cigicsikk vagy szemét szedési akciót rendeznek? Nagyobb értelme van, mint a falat mosni és durrogni. Ha arra buzdítanának, hogy takarjunk le csúf üzlet kirakatokat csomagoló papírral és írjuk rá „ízlésrendőrség által letiltva” simán benne lennék :-D
egyetertek
mar csak azert is, mert amig a hazai kreativok igenytelen szarokat csinalnak ne varjuk javulast semilyen teren. Pont minap nezegettem az egyik portalt, ahol izraeli kreativokat mutogattak szitilajtokat, es azt kell mondjam fenyevekre vagyunk meg tolluk is.
ilyen szinten inkabb tageles persze minosegi es streetart mint hogy ezeket a “KREATIV” :D :D munkakat lassam.
Budapest Balkán. A firkálmányokkal, a ronda portálokkal, a mocskos utcákkal, a veszélyes és büdös aluljárókkal.
Valóban, a falfirka csak egy probléma.
És nekem kellene takarítanom? Én nem rongálok, nem szemetelek.
Mi a faszt csinál a városvezetés?
“Budapestnek tempó kell”
“Világvárost építünk”
Köszönjük Demszky…
Az nagyon tetszik hogy adnak alternatívát amit eddig nem kínáltak. De ennek a legálfalnak várjuk ki a végét mert már többször ígérték. Az viszont szerintem nagyobb probléma hogy nem válogatnak, és nemcsak a tegeket szedik le hanem a stencileket, plakátokat is. Viszont az illúzió hogy ettől majd kevesebb teget fújnak majd fel, mert aki akarta az így is úgyis felfújta akár nappal is(mint ahogy az külföldön is megy). csak az a különbség hogy külföldön a “nagyok” akik tanítják a kicsiket, vmilyen szinten irányítják a kezdőket, és ez nálunk szinte teljesen hiányzik
de hogy ne csak fikázzak.pont a nagyoknak kéne kicsit a fejükre koppintani bizonyos fórumokon de ezt felülről nem lehet megoldani, hiszen pont ez a lényege ennek a graffiti meg teg dolognak.
Sziasztok,
még április közepén történt, hogy egyik hétvégén elolvasgattam azokat az újságokat, amikre hét közben nincs időm. Az egyik újság első oldalán hozza a hírt, miszerint: „A fővárosban elkövetett graffitis cselekmények elemzésére négyfős nyomozócsoport létrehozását rendelte el Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya. Cél a jogtalan fal- és járműfirkák visszaszorítása„
Én gyűlölöm az ide-oda kiragasztott széllengette “lakást vennék a környéken” című gusztustalanságokat meg a kutyakakát meg az utcákat ellepő szórólapokat de a graffiti más. Szerintem nem szép és jó ránézni, mondanivalója van, akkor nem vizuális környezetszennyezés hanem mostohagyerekként kezelt művészeti ág, urban art…
A londoni Bonhams aukciósház például év elején tartotta a világ első „urban art” aukcióját, ahol az összes kikiáltott mű 99 %-a elkelt.
Nemzetközi Graffiti Múzeum munkacsoport nyilatkozott úgy a magyar helyzetről, hogy nagyon alacsony színvonalú tag-ek mocska lepi el a várost, igazán kevés a magas színvonalú street art.
Az „igazi” graffitisek tabunak tartják a műemlékeket, templomokat, temetőket, frissen festett házakat. Ahhoz azonban, hogy alkotni tudjanak, felület kell. Ezért megoldás az, ha a helyi önkormányzatok kijelölnek egy-egy falrészt, épületet, forgalmon kívüli járművet, ahol ezek a művészeti alkotások megjelenhetnek. A harmadik kerület például múlt hónapban 3 ilyen felületet jelölt ki. Olvasgattam külföldi graffitis blogokat és onnan is egyöntetűen az jött vissza, hogy a budapesti graffitik inkább rombolnak, mit díszítenek.
Azért szorgalmas barátaink töltögetik fel legújabb alkotásaikat a nemzetközi graffiti oldalakra…
bocs elírtam:
Szerintem “ha” szép és jó ránézni, mondanivalója van, akkor nem vizuális környezetszennyezés hanem mostohagyerekként kezelt művészeti ág, urban art…
én pl CFS munkáknak örülnék BPn…arra a nagymuterom is azt mondja hogy szép, pedig ő aztán…
http://www.graffiti-art.hu/?content=home - ez meg pont eszembe jutott
Nem rossz. Én a graffiti múltam ellenére is eltörném a kezét azoknak, akik ilyen igénytelenül dekorálják ki a Körutat. Mindennek megvan a maga helye.
Ilyen legálfalas próbálkozások voltak már, gesztusnak oké, de teljes mértékben ellent mond a “graffitis mentalitással”.
Azt nem értem, hogy mire gondoltok többen az alatt, hogy a ronda hirdetésekkel, meg piachoz hasonlító boltokkal van a baj. Azzal is van baj, meg a firkálással is. Végre valamit megpróbálnak tenni ellene. Akkor miért nem jó ez tulajdonképpen? Ha az üzletek kirakata nem tetszik, akkor tessék menni, aztán tenni valamit. Máskonak meg - az egyébként szerintem primitív - firkálás nem tetszik, ők ez ellen próbálnak meg tenni. Nem látom be, hogy ezzel mi baj lehet. Őszintén kiváncsi vagyok, hogy azok közül, akik így a neten hej-de-kreatívnak mondják magukat, és osztják az észt a graffitiről, milyen házakba laknak. És pláne mit szólnak, ha az ő házukat firkálják össze. És nem urban art jelenik meg kéremszépen. Lehet ábrándozni sok mindenről, de itt 14 évesek firkálják tele a házak falát. Most komolyan gondolja itt valaki, hogy azért, mert annyi mondanivalójuk van? Tényleg azért jó ez az egész, mert havonta egyszer látsz valami stencilt vagy matricát, ami kivételesen nem ötlettelen és lapos?
A nagyok meg mitől nagyok? Mert valamit letettek az asztalra, és valami tényleg kreatívat, vagy le esetleg - le sem merem írni, lehet, hogy maradi - művészit alkottak? Vagy mert már a fél világot teleküldték firkákkal, meg egyszer látta őket rendőr is? Szerintem inkább az utóbbi. Félelmetes veszélyek. Menjenek inkább, és kössenek bele a Magyar Gárdába, akkor legalább mindenki jól fog szórakozni, és levezetik a fölös energiát….
Persze 14évesek is firkálják a falakat de ha a körúton végigmegyünk akkor körül-belül 4-5 graffitis firkái vannak 2 méterenként .És szerintem nem azzal van a baj hogy letakarítják, mert tényleg nagyon sok undorító firka is van a falakon, hanem az szerintem a probléma hogy semmilyen szinten nem fogadják el az “urban art”-ot. Egy kalap alá veszik az igényes és az igénytelen dolgokat és ugyanúgy eltörnék a kezüket. Míg ezt a műfajt külföldön sokkal jobban megbecsülik. A nagyok pedig azért nagyok, mert igen letettek valamit, és ez tényleg lehet szép, és tényleg van olyan aki összefirkálta a buszt, vonatot, körútat és mindent és még rendőrt is láttak(bár ez így egy picit erős:) ő is “nagy”-nak számít. De mondjon valaki egyértelmű ítéletet mondjuk Banksy felett…
És magyar gárda helyett azért van más lehetőség is.
Persze van, csak fentebb valaki írt ilyesmit, arra céloztam. Nos, én ahogy járok a városban, enm látok igényeset. Graqffitit pláne nem, a belvárosban biztos, hogy csak tageket látok. Szerintem a graffity az olyan, mint ami a Filatorigátnál volt - vagy van is? -, esetleg most a Rákóczi térnél van egy fal a metróépítés kapcsán. Azon van mit nézni. De az, hogy ERX, meg hasonlók vannak mindenütt feketével, meg a busz üvegébe marva, felháborít. Ha te tényleg látsz a belvárosban értelmes graffitit, lefényképehezetnéd nekem. Én szívesen lefényképezem a szétbarmolt villamosokat, meg az aluljárókat (pl jó példa a Móricz Zsigmond körtér, amit pár éve csináltak meg, most meg csizma kell, hogy az ember végigmenjen. És az igazán mókás a következő. Én most az Ernő utcában lakok - príma környék, csak ajánlani tudom, de valahogy a jólét nem hatalmasodik arrafele, és hogy hogy nem, nincs összefirkálva minden. Van egy két tag, persze egy graffitit nem látsz ott sem, de összességében nem jellemző. Azért az az ERX ott is járt. Aztán, ha átmegyek a Villányi útra, meg a Bartók Bélára, akkor minden szét van fújva. Ha gonldod sétáljunk végig rajta, és beszéljük meg, hogy azon mi az igényes, és mi benne az urban art. (Meglepő módon a ZONE környéke a legrondább, én nem is tudom miért.) A körút is ugyanilyen igénytelen, csak az szerencsétlen Pesten van, amitől persze még rondább az összhang.
Szóval - szerintem - biztos van egy két jó darab is. A fent említett helyeken kívül én nem látok egyet sem, de nem is ezt figyelem. Viszont, az, hogy ki mit fúj Angliában a falra, nem érdekel különösebben. Budapestről volt szó.
Miért nem lehet amúgy papírra fújni? Vagy nem tudom, deszkára? Azt el lehet vinni, ki lehet állítani, ha annyira jó. A baj akor kezdődik, ha a hazunk ajtajára írja ki a szerencsétlen, hogy ERX. Ne írja. Szarok az önkifejezésére, meg bármire. De még ha a Mona Lisát is próbálná meg odafújni: az az én ajtóm, nem engedem meg. Hogy jön hozzá?
ÁÁÁÁÁÁ emberek ennek soha nem lesz vége…….akinek az illegál az élete azt csak a kézlevágás állítja meg!!! na csak mondok erre az egészre nem utolag kell komolynak lenni az elejétől fogva figyelni kellet volna az egészet!!!
Illegálok, kételkedők, lelkesedők, nesze nektek:
PROGRAM > 2008. szeptember 19. péntek
09:30 Etele tér Demszky Gábor Fõpolgármester, városi vezetõk és graffiti mûvészek részvételével átadásra kerül a BKV által felajánlott óriás méretû graffiti legálfal
11:00 Szt. István krt 4. (Jászai Mari tér) Bojár Iván András szabadtéri sajtótájékoztató keretében indítja útjára a 2317 m2 falfirka elleni õszi hadjáratot.
Velünk suvickolnak: Détár Enikõ, Albert Györgyi, Galamb, Ács Gábor, Pataki Ági, Demszky Gábor, Szabó Imre, Hanzély Ákos. A naphoz illõ zenei hangulatról gondoskodnak: Snow, Bigmek, Cornelius, G-Za
12:00 József krt. 6. Ebéd helyett harangszóra magunk suvickolunk a Blahán
14:00 Üllõi út 39. A VIVA TV sztárjai, István Dani, Boros Lajos, Szalay Kriszta, Cserna Antal, a IX. kerületi Közgazdasági Politechnikum diákjaival közösen ragadnak szivacsot, hogy harcba szálljanak a bosszantó mocsok ellen.
15:00 Ferenc krt. 22. Az Új Színház társulatának aktív részvételével Budapest egyik legszennyezettebb területén számos falfirka tûnik majd el a házfalakról
18:00 Szarka u. 3. (V. kerület, Szeretem Budapestet Galéria) Graffiti kiállítás nyílik Sági Bálinttal és barátaival, fogadást tartunk, ahol a nap folyamán készült kisfilmeket is megtekintjük.
Háttér: A Szeretem Budapestet Mozgalom és Budapest Városarculati Tanácsnoki Irodája kezdeményezésében és koordinációjával szeptembertõl nagyszabású rendrakás veszi kezdetét az ország fõutcáján. A decemberig tartó intenzív akciósorozat folyamán a rendkívül szennyezett Nagykörút térségének falfirka-mentesítése, azaz 250 társasház és mintegy 800 üzletportál szennyezettségének eltüntetése, anti-graffiti bevonattal történõ ellátása, védelme, monitoringja a cél.
A szervezõk szeretnék elérni, hogy a tulajdonosok tegyenek feljelentést az új falfirkákról és biztosítsák azok azonnali eltüntetését vagy saját maguk, vagy néhány ezer forintos havi költségért a piacon található falfirka eltávolítást és monitoringot vállaló szakcégeket megbízva. Csak így védhetjük meg magunkat a
falfirkák ellen.
További információ: szeretembudapestet.blog.hu . info@szeretembudapestet.hu . irodavezeto@szeretembudapestet.hu
Mit hozzon magával? Kaparó spaknit, vödröt, rongyot, szivacsot. A szervezõk biztosítják a vizet, és szervezetten vezetik a jelentkezõket matricák, illegális plakátok kaparására, utcabútorok, BKV megállók lemosására.
Biztos nem voltam egyértelmű(és ezt minden irónia nélkül írom). A tegek nagy része tényleg undorító. Szerintem nem is ezzel van a probléma, hanem azzal hogy a street art másik felét, az igényeset egyáltalán nem különítik el ettől a felétől, ami tényleg semmilyen értelemben nem értékelhető(de ezeket se mossuk össze a szeméttel, a kosszal). A filatorigáton tényleg szép munkák vannak, csak az a probléma hogy ez az egyetlen lehetőség Budapesten(mostmár ahogy olvasom lesz másik is)és ezért csak a nagyok fújnak oda(merthogy ugye őket lefedni nem illik). Anglia, meg a többi ország nem azért példa mert ott bezzeg lehet összefirkálni mindent, hanem ott inkább érdeklődéssel fordulnak az urban art számukra is ÉRTHETŐ része iránt( http://www.youtube.com/watch?v=caEgsHxs-5Y&eurl= ). Ez egyfajta nyitottságról is szól. De egyébként van a körúton is érdekes és érthető munka. És igen, semmi oka sincs hogy odafújjon.
ezdeszaaaaaaaar. :D
semmit nem fognak vele elérni . ami legális az már nem az igazi . ugyanugy fognak fujkálni (hál’isten) mint máskor . nemtudom mi szép azokba a ronda régi romos lejött a fél vakolat szerű épületekben . nam1 . öktuggyák . remélem nem lepleztem le magam. :D$
Na, végülis belátom: aki úgy gondolkozik, hogy “az illegál az élete”, annak tök mindegy. Remélhetőleg nem lesz gyereke, és kipusztul a fajtája. Addig meg csak kibírjuk mi, akiknek nem az életük az illegál, és kreativitásukat máshogy is le tudják vezetni, nem csak a falra rajzolással.
Amit mutattál, az a link pl. nagyon jó képekre mutatott. Ügyes a srác, és én is szeretnék ilyeneket látni, akár itt nálunk a városban. De azért ezt nehéz össze egyeztetni a városi kosszal. Én értem, hogy ez abból nőtte ki magát, de azért nem fogok egy ilyen jelenséget elfogadni, mert valaki valami értelmeset hozott ki belőle, ha egyszerűen a nagy többség egyszerűen rongál.
Ez kicsit talán olyan, mint összeszarni a nyilvános WC-t. Lehet, le sem buksz soha vele. De letisztitom mégis magam után, mert épp elégszer jártam már olyanban, amit épp előttem szart valaki össze. És utánam is jön majd valaki, miért csesznék ki vele?
majom demszky.
My a fasx bajoto ka Graffitiwel???
Szólj hozzá!
dori@republicofart.com















#1: dr.doktor / 2008.09.08. - 11:37
“City Guardian”. Hát ez meg mi? Ezek is masíroznak, mint a Magyar Gárda? Én félek tőlük.