„I wanted to be a star, not a gallery mascot!” Vajon korunkat meghazudtoló, tű éles celeb-stratégiával építkezett, vagy csak tette a dolgát? Kreatív látnok volt, vagy csupán egy vizuál aszfaltbetyár? Ami igaz az igaz, döglesztően öltözködött – talán ő viselt először zakót farmerrel. Látszólag semmi aktualitása nincs annak, amiről ezúttal írni szeretnék. Látszólag! Ám, ha korunk médiafelszínét jobban megkapargatjuk, akkor érzékelhetjük, hogy a (+1) korszakát éljük. A művészek meglovagolván a kerek évforduló keltette médiahájpot, beletolnak még egy impulzust! Elég, ha Ákos 40+1 címet viselő koncert-turnéjára gondolunk. A boncasztalon Andy Warhol! Múlt héten lett volna 81 éves.

Ebből az apropóból emlékezzünk meg a 20. század amerikai képzőművészetének központi figurájáról, arról a nagyformátumú és megosztó személyiségű művészről, akinek a neve egy igencsak eklektikus stílusirányzattal - a pop-art-tal - forrt össze. Tudjátok, ez az a stílus, ami a fogyasztói társadalom „diszfunkcióira” reflektál. Ideológiai ellentétpárja a szoc-art! Egy teljes életút bemutatására egy poszt természetesen nem elegendő, de villantsunk fel néhány színes etűdöt inspiratív életéből.

Egy korstílus emblematikus személye volt ő. (No azért voltak mások is ott: Jasper Johns, Robert Rauschenberg, Robert Indiana) Nem akarta, hogy a kép olyan legyen, amilyen nincs. Szerinte a kép valódibb, ha a valós világ részeiből készül. A dadaista, absztrakt expresszionista vonásokat is magán hordozó pop-art császára, - amely a reklámokból, populáris tömegkultúrából merített ihletet. Akinek az volt a missziója, hogy posztmodern korunkban az ún. „magas művészetet” a populáris művészettől” elválasztó vékonyka mezsgyét egy olyan úttá szélesíti, amely megindítja a két terület közötti gondolatforgalmat.

Ő az a művész, a popkultúra egyik legismertebb és egyik legtermékenyebb alakja, aki képes volt belefulladni az általa komponált leves konzervbe is – mindezt az Esquire címlapján George Lois értő „tolmácsolásában”.

Kezdetben borítóterveket készített – például a Velvet Underground-nak vagy éppen a Rolling Stones-nak. Majd a 60-as években rákapott a filmezésre. Legismertebbek a Blow Job, Sleep, Empire, Sunset, Superboy.

Sorozatokat festett – megveszekedetten hitt abban, hogy a jól konceptualizált sorozatok erősíthetik az alapötletet. Nem ismerte az unalmat, az is szórakoztatta, ha csak kifelé bámult az ablakon – hiszen saját bevallása szerint mindig mindenhol történik valami. Legismertebb képei a Marilyn Monroe sorozat, Liza Minelli, Ingrid Bergman, Mao Ce Tung, Beethowen, Elvis, Double Elvis, Mick Jagger, Kafka, Freud, Michael Jackson (eszmei értéke felbecsülhetetlen…) Campbell-leveskonzerv (32 vászonból), Brillo dobozok, Halálsorozatok, Macskák, kutyák, Dollárjelek, Superman, Mercedes Twelve, Mickey Mouse, Coca-Cola.

Egyébként egyik képe, a Zöld autókarambol tízedikként felkerült a világ 10 legértékesebb képe közé, 71,7 millió dollárral. Az első ezen a listán az absztrakt expresszionista, vászonra csurgatás mesterének Jackson Pollocknak a No 5. c. képe 140 millió dollárral. Mondd utánam 140 m-i-l-l-i-ó. Mámorító, nem!?

Volt egy bohém paradicsoma, a manhattani Factory, mely ezüstpapírral volt bevonva, ezüst léggömbök lógtak lefelé, vörös kanapéval a közepén (voltak itt kérem kemény pajzánkodások is) - ahol pornósztárok, drogfüggők, zenészek, színészek, költők, homoszexuálisok és szabadgondolkozók dolgoztak. Egy sokszínű, heterogén inspiratív közeg tette itt a dolgát!

Életét több alkotás is megörökítette, amelyekben, mint a szárnyaikat bontogató művészek melletti támogató jelenik meg. Pl: I shot Andy Warhol, Factory Girl, A graffiti királya.

Társával, John Wilcock-kal elindította az Interview magazint, melyet teljes egészében a hírességek kultuszának szentelt. Ma is fut a lap!

Sokat idézett aforizmáját a média-demokráciákban bekövetkező 15 perc hírnévről nagyon utálta, meg is változtatta többször: „A jövőben mindenki híres lesz 15 percre. A jövőben 15 ember lesz híres. 15 perc múlva mindenki híres lesz” 

Imádta a népszerűséget és a média által keltett hírnevet. Ezért is volt fontos számára, hogy „Fashion” címmel indult egy tv show-ja is, mely több részt is megélt. Az első rész – a Make-Up – a szájfény és a szemceruza felviteléről szólt. Egy mozdulatlan kamera vette fel, ahogy egy gyönyörű modell igazi, partiba illő démonná válik.

Élete zenitjén túl az énekléssel is megpróbálkozott, ám ez hamvába holt kísérlet volt csupán.

Temetése tükrözi azt a nárcizmust, amely egész életét jellemezte. Holtteste bronz érckoporsóban fekete kasmír öltönyt, platina parókát és napszemüveget viselt. Kezében egy kis imakönyv és egy szál vörös rózsa volt. Mellé egy Interview magazint, egy Interview-os pólót és egy Estée Lauder Beautiful parfümöt helyeztek.

Művészi törekvései, formabontó gondolatai táptalajul szolgáltak a new pop-art számára. Ez a stílusirányzat ha lehet még expresszívebben használja a reklámokat, illetve a populáris mainstream kultúra termékeit.

Az, hogy ki miben talál rá az esztétikai tökéletességre szerintem szubjektív dolog. Sőt, az egész művészet az! Ki-ki döntse el, hogy Warhol alkotásai és posztumusz kerekedett hírneve nyomán popsztárokhoz hasonló médiacsászárnak tekinti, vagy legvérmesebb kritikusai értékítéletével egyetértve, lenhajú falubolondnak titulálja. Tudjuk, szavak nélkül nem teljes a kép, ám ezúttal a szavak helyett beszéljenek inkább a képek.

6 Komment