perlaki_yonderboi.jpg

Yonderboi, vagy polgári nevén Fogarasi László az I love Budapest Pabadam-ja óta valószínűleg mindenkivel megjegyeztette magát. A már említett Zagar mellett azok közé tartozik, akiknek a neve külföldön is jelent valamit, és biztos az sem titok senki előtt, hogy a két úriember együtt kezdte a zenélést. Yonderboi nem sokkal érettségije után még egy fontos dolgot tett le az asztalra: ez volt a Shallow and Profound, ami váratlanul nagy sikert aratott Európa szerte és számos felejthetetlen dalt tartalmaz. A művész nem az elhamarkodottságról és a sorozatos albumkiadásokról híres, utoljára 2005-ben jelent meg önálló lemeze. Persze projektekben azóta sem szűkölködik, filmzenéket ír (pl. Noé bárkája), kollaborál és fellép, utóbbit annyira ritkán teszi, hogy a teltház garantált. Mint 2007-ben a Nagy Britmánián, ahol többek között Ladytronnal és Alan McGeevel közös bulin játszott.

supernow1.jpg

Komment


Szólj hozzá!