18-as karikás poszt

Aki forgatta már a The Room Magazint, az pontosan érti, milyen a Perlaki Márton által megálmodott világ. A divatfotós egyszer azt nyilatkozta, itthon kevésbé vevők a magazinok az extrémitásra, de szerencsére, ő ahol lehet, mindig bevet valami újszerűt és szokatlant. És a The Room-ban, ahol ő a képszerkesztő, van is erre lehetőség. Tanult a MÚOSZ Fotóriporter szakán, a Filmművészeti Egyetemen, de a megtanulható dolgok mellett az egyedi “divatfotós” látásmód az, ami sikeres fotóssá tette. Ő jegyzi a “leghíresebb” Yonderboi fotót, ő készítette az eddigi legintimebb fotósorozatot Mihalik Enikőtől (ami gyönyörű egyébként), itthon és külföldön is jelennek meg képei folyamatosan, és különösen becsülendő, hogy tumblr blogja is van, ahol érdemes gyönyörködni a képekben. A divatfotós nyilván nagy tisztelője a női nemnek, és mivel ennyire meg tudja fogni a női lelket, őt kértük fel az igazi női értékekről szóló Marie Claire kampány fotózására is, melynek filmje is képekből volt gyakorlatilag összerakva. Még több Perlaki ebben az interjúban!
A Nagy Britmánia kapcsán már több tervezőcsoportot bemutattunk, itt az idő, hogy megemlékezzünk a USE-ról is: az ő ruháik szintén részt vettek a 2005-ös GRAND OPENING show-ján. 2004-ben az Év Fiatal Divattervezőinek választották őket, s azóta népszerűségük egyre csak nő. Megjárták Párizst, ruháik, rendszeres szereplői a hazai divatmagazinoknak, tavaly pedig épp a CocaCola-val együttműködve terveztek kollekciót. A csapat három tagjával, Füzes Eszterrel, Godena-Juhász Attilával és Tóth Andrással évről évre minőségi és formabontó saját kollekcióval is jelentkezik, amit általában külföldön is bemutatnak.
Mint a nevük is mutatja használatlan és használhatatlan ruhákkal is kísérleteznek, de aki ismeri őket az tudja, ruháik nagy része kényelmesen hordható, de persze a feltűnés attól még nem marad el. Érdemes ellátogatni a jó hangulatú belvárosi USE Showroomba, ahol egy tágas lakásban válogathatunk a szebbnél szebb ruhák között.
kép: cotcot.hu
A Je Suis Belle azt jelenti: ”Szép vagyok”. Egyben két embert, két designert is jelöl: Dévényi Dalmát és Kiss Tibort. A két iparművész 2005-ben állt össze, hogy széppé tegyenek minket, illetve mindenkit aki megveszi játékos, könnyed és mégis nőiesen elegáns ruháikat. A Je Suis Belle színes, magabiztos, játékos, vicces és kicsit őrült. Elég megnézni az idei kollekciót, aminek bármely darabja csak úgy egyszerűen FELÖLTÖZTET. És pont. Más nem is kell, csak némi kiegészítő – amiből egyébként nekik is van pár – és kész a feltűnő nőiesség. A páros Nanushkával és a USE-al közösen mutatta be kollekcióját a Republic és a British Council közös rendezvényén, a Nagy Britmánia 2005 GRAND OPENING-en.
A külföldön is tehetséges tervezőként számon tartott Sándor Szandrára már gyerekkorában ráragadt a Nanushka név, így lett ez a divattervező márkájának neve is. Azok közé a divattervezők közé tartozik, akik tényleg hordható, ugyanakkor nőies ruhákat készítenek, miközben megmarad bennük az a pikantéria, ami különlegessé teszi őket - és minket, akik hordják. Nem a divat majmolásáról híres, inkább az időtálló szabásokról, klasszikus vonalakról, kényelem, funkció és esztétikum együtt hatásáról. Nanushka a Nagy Britmánia 2005 GRAND OPENING-en mutatta be kollekcióját a Britmánok című audiovizuális bemutató keretében a Je suis belle-el és a USE-al együtt.
Haberland Attila stylist itthon és külföldön egyaránt ismert, közel 8 éve dolgozik a szakmában csapatával (jelenleg Isai Anita stylisttal dolgoznak együtt, aki az Apenta márkánál is segítségünkre volt). Munkái számos divatmagazinban megjelentek már, később egyre intenzívebben kezdett el reklámfilmek és videóklippek jelmeztervezésével, stylingolásával foglalkozni. Olyan márkákkal dolgozott, mint a Playboy, az FHM, az MTV, a Djuice vagy a Cosmopolitan, és talán kevesen tudják, hogy több játékfilm mellett Tankcsapda videoklippet is stylingolt. Mi egy nem hétköznapi feladatot bíztunk rá: az Apenta jégkorszaki emberét kellett megálmodnia és felöltöztetnie a málnás Apenta reklámjához. A történet szerint hősünk egyenesen a jékorszakból szállítja a kerti partiba az Apentát, és körülötte szó szerint megfagy a levegő. A spotot meg is néhetitek itt:
Lábady István Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb divatfotósa, ahol a divat, ott ő is biztosan ott van és a hazai sztárok is szívesen dolgoznak vele (mint pl. Yonderboi). A képei hónapról hónapra ott vannak a legfontosabb magazinok, a The Room, az Elle, a Marie Claire, a Nők Lapja vagy a Glamour hasábjain. A divatfotózás mellett reklámfotókat is készít, olyan márkáknak, mint a T-Mobile, a Nike, a Renault, a McDonalds…és folytathatnánk a sort. A fotós a Nagy Britmánia Supernow arculatához tett hozzá nem keveset, amikor elkészítette a hangulatot megalapozó fotósorozatot, mely aPestiEst különszámban jelent meg ( többek között Karafiáth Orsolya és Piringer Patrícia közreműködésével). Emellett az első Hello Cabaret buli bizarr díszletét és plakátját is ő fotózta, amire biztos sokan emlékeztek.
A 2005-ös Nagy Britmánia folytatásaként a 2007-es Supernow! a pillanatról szólt, amikor az élmény születik. A British Council és a Trafó közös programsorozatában helyet kapott a Millenárison tartott nyitóbuli, különböző kiállítások, performanszok, színházi előadások, felolvasóestek és komolyzenei koncertek. Az egy hónapos rendezvénysorozat képet adott a brit kultúra mozgatóiról, valamint az aktuális trendekről. A nyitóbuli, melyen a Ladytron is fellépett soha nem látott tömegeket vonzott.
Csak néhány program a SuperNow! 2007 kavalkádjából: Allan McGee, Yonderboi, Goldierocks, Armani kedvenc DJ-je, a Dirty Pretty Things, Stan’s Cafe: The Black Maze, egy városban cirkáló és itt-ott lehorgonyzó teherautó-performansz, Carol Ann Duffy: Feminine Gospells című előadása, Russel Maliphant, a világhírű táncos zene, fény és mozgás összehangolásával született csodája és egy fergeteges záróbuli a Millenárison.
Egy kép a Marie Claire-ből
Lakatos Márk igazi celeb-stylist, talán az első hazánkban: nem csak celebeket öltöztet, hanem maga is egyfajta jelenség a hazai médiában. Már az első random-munkájakor Nagy Ervinnel és Gryllus Dorkával dolgozott együtt, pedig eredetileg jogásznak készült, de a ruhák iránti vonzalom csak nem hagyta nyugodni. 2004-ben az Év Stylistja lett, évek óta Zoób Katti alkotótársa, . A nagyközönség a Megasztárral és Megatánccal kapcsolatos munkáit ismerhette meg az utóbbi években, tavaly év végén a Szeresd a tested című Viasat show-val jelentkezett (többek között Somával). A Republiccal való közös munkája a Westel reklámokkal kezdődött. 2004-ben egy fotókiállítás társalkotója volt: az Unisex Republic azt feszegette, meddig tart a férfi és hol kezdődik a nő (mindezt Dobos Tamás fotográfus, Fabricius Gábor és olyan celeb-modellek segítségével mint Tilla, vagy Pély Barna). Segített nekünk a K&H új image-filmjének stylingjában és a Toldis Mash vs. Hello bulin is zenélt.
A Mashkulture csapatának oszlopos tagja és a csajos aloldal, a Juicy házigazdája is a kreatív szoba „lakója” volt 2008-ban pár hónapra. A Juicy-ról első látásra látszik, hogy Noémi az egyike azoknak a bloggereknek, akik ma itthon igazán képben vannak a divattal. Ezért is volt az akkor formálódó Alter&Kiss divatmárka segítségére a divatban való tájékozottsága és naprakészsége. A Mashkulture azóta igazi közösséget épített maga köré Facebook csoporttal és találkozókkal.

Keveredés történt, az illetékesektől ez úton is elnézést kérünk. A következő - egyébként nagyon sikeres - UNIQA spot készítésénél a divatguru ikerpár egyik tagjával, Tóth Andrással dolgoztunk együtt. András a fiatal, tehetséges tervezőkből verbuválódott, külföldön is nagy sikereket elért USE divatmárka egyik tervezője, emellett a KREA - Kortárs Művészeti Iskola egyik tanára. Az ő keze alól is kerülnek ki tehát a jövő tehetségei. Mindezek mellett természetesen styleist megbízásokat is elvállal, mint ahogy tette ezt anno 2003-ban a mi felkérésünkre.
„I wanted to be a star, not a gallery mascot!” Vajon korunkat meghazudtoló, tű éles celeb-stratégiával építkezett, vagy csak tette a dolgát? Kreatív látnok volt, vagy csupán egy vizuál aszfaltbetyár? Ami igaz az igaz, döglesztően öltözködött – talán ő viselt először zakót farmerrel. Látszólag semmi aktualitása nincs annak, amiről ezúttal írni szeretnék. Látszólag! Ám, ha korunk médiafelszínét jobban megkapargatjuk, akkor érzékelhetjük, hogy a (+1) korszakát éljük. A művészek meglovagolván a kerek évforduló keltette médiahájpot, beletolnak még egy impulzust! Elég, ha Ákos 40+1 címet viselő koncert-turnéjára gondolunk. A boncasztalon Andy Warhol! Múlt héten lett volna 81 éves. Tovább































Utolsó 20 komment:
2010.08.15. 12:07
Fókás forgatás
2010.08.04. 02:11
Bless 'Duo Fringe' napszemüveg
2010.07.24. 20:09
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.07.22. 11:41
Multikulti Cinetrip a Szecskában
2010.07.20. 12:27
Vizuális orgazmus
2010.07.19. 17:51
Vizuális orgazmus
2010.06.27. 20:53
Bless 'Duo Fringe' napszemüveg
2010.06.19. 00:56
Váratlan fordulat
2010.06.16. 23:27
Nagymamaszekrény Lucas Rise m...
2010.04.18. 14:14
Új McDonalds' almárka?
2010.03.28. 12:44
Édességek régen és most
2010.03.28. 12:37
Édességek régen és most
2010.03.25. 15:14
Popkult&Republic / USE
2010.03.16. 22:14
Édességek régen és most
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja