- ez volt pénteken a Cinetripen. Tény az, hogy buliztam már nagyobbat a Rudasban, de az is tény, hogy földbe gyökerezett a lábam a látványtól és így kevésbé ment a bugi. A zenék dallamosak voltak és kevésbé veretősek, cserébe elringatott minket a 360 fokos 3D vetítés, a hihetetlenül hajlékony akrobatalányok, a jótestű akrobatafiúk és a tűzzsonglőrök látványa. Magyarral alig, hollanddal, angollal, franciával sokkal inkább találkoztam. Sokan csak a Cinetrip miatt jöttek Budapestre, azt mondták, ilyet még nem láttak. meg azt is, hogy olyan gyönyörűek a magyar lányok, hogy napközben a városban járva egy modellügynökség castingján érzik magukat. Nem mondom, hogy ez nem túlzás, de bóknak megteszi. De a duma helyett sokkal többet mondanak Soos Berci képei, zseniálisak, fogadjátok szeretettel:
Man-Dinner - Gyarmati Zsolt kiállítása
A Portfolio Point után új kiállítássorozatba csatlakozunk a Galériával. A Bring the Art Home program keretében a vállalkozó budapesti irodák falait kortárs műalkotások lepik el, ezzel is inspirálva, új impulzusokkal és kreatív ötletekkel ösztönözve a munkát. Így június 24-én (csütörtökön) 19.00 órakor Gyarmati Zsolt festőművész Man-Dinner című tárlata debütál a a Vigyázó ferenc utca 4. harmadik emeletén, finom zenével, pezsgővel és jó társasággal, mint mindig. Aki itt volt múltkor, az tudja miről beszélünk:)
A Man-Dinner kiállítás a folyamatos változás és a művészet pillanatnyi értelmezésének gondolatába kapaszkodik bele, amikor a tereket műtárgyakkal tölti meg. Nem próbál egzakt válaszokat adni, sokkal inkább a folytonos teremtés paradigmáját boncolgatja.
Gyertek és gyönyörködjetek velünk. Elő inspirálódás itt.
hogy ellátogattatok hozzánk,. hogy velünk nézelődtetek, pezsgőztetek, és hogy jól éreztétek magatokat! A tegnapi este képeit megnézhetitek a Facebook oldalunkon!
Ez a rizsföld egy átlagos Japán rizsföldnek tűnik, de ha rizsről van szó, a japánok kreativitása nem ismer határokat. A következő képsorok nem földönkívüliek művei, sokkal inkább precíz kivitelezés eredményei. A különböző színű rizsfajtákból a lelkes alkotni vágyó (esetleg unatkozó) farmerek hatalmas képeket kreáltak, amik általában nyárra érik el teljes szépségüket, ekkor lesznek tökéletesek a színek. 1993-ban történt az első próbálkozás, de ma már számítógépes tervezési technikával állítják össze a palántaültetés térképét.
Blik szabadúszó grafikus, Dj, product és graphic designer, a hazai flyer-világ újabb megkerülhetetlen alakja. Otthon van a street artban, a 90-es évek közepétől az urbánus művészetek, a graffiti és a reklámgrafika területein edződött. Utóbbit a Republicban is kamatoztatta grafikusként. Volt már kiállítása a Carhartt boltban Pesten, különböző bulikon DJ-zett, a MashKulture vendég szerzője és legutóbb a Müüska Bazaar csapatához csatlakozott. Betűfanatikus, a Fortrock Clo.thing fantombrand frontembere. Aki gyakori a pesti éjszakába az vele is találkozott már bizonyára párszor, a legnagyobb bulikon mindig ott van.
Legutóbb projekt-szinten dolgozott velünk a BRAVO Design Jam-en Nikonnal együtt, ahol fiatal street art művészek bizonyíthatták be tehetségüket a Mokka Cukában felállított paravánokat összefújva. A nyertes pénzjutalomban részesült, este pedig bulival zártuk az eseményt. A rendezvény jól illeszkedett a BRAVO által kijelölt fiatalos, street art stílushoz.
Lakatos Márk igazi celeb-stylist, talán az első hazánkban: nem csak celebeket öltöztet, hanem maga is egyfajta jelenség a hazai médiában. Már az első random-munkájakor Nagy Ervinnel és Gryllus Dorkával dolgozott együtt, pedig eredetileg jogásznak készült, de a ruhák iránti vonzalom csak nem hagyta nyugodni. 2004-ben az Év Stylistja lett, évek óta Zoób Katti alkotótársa, . A nagyközönség a Megasztárral és Megatánccal kapcsolatos munkáit ismerhette meg az utóbbi években, tavaly év végén a Szeresd a tested című Viasat show-val jelentkezett (többek között Somával). A Republiccal való közös munkája a Westel reklámokkal kezdődött. 2004-ben egy fotókiállítás társalkotója volt: az Unisex Republic azt feszegette, meddig tart a férfi és hol kezdődik a nő (mindezt Dobos Tamás fotográfus, Fabricius Gábor és olyan celeb-modellek segítségével mint Tilla, vagy Pély Barna). Segített nekünk a K&H új image-filmjének stylingjában és a Toldis Mash vs. Hello bulin is zenélt.
Megyeri Zsófi festményei meseszépek, szó szerint. Egy olyan világba visz, ahol a szépség, a finomság, a tradíciók uralkodnak, ahol van helye a szívnek és az őszinteségnek. A színes olajfestmények élnek és mesélnek, nézd meg, hogy neked éppen miről, október 4-től a Tűzraktérben
Csudajó papírképek, melyeket a művész, Simon Schubert tényleg CSAK egy papír segítségével készít el. Tehát a papír nem csak hordozó, hanem a kép textúrája, festéke, színe, mintája. Jobb mint a “mi mindenre használhatja számláit” kampány az biztos! A többi képet megtaláljátok itt!
Doransky Twitter
Legyél készen! címmel nyit március 21-án pénteken Wahorn András művész kiállítása a Galéria IX.-ben.
“A Wahorn Repülőtér örömmel jelenti, hogy Wahorn kiállítás lesz a válság ellenére, mintegy megoldásképpen! Izgalmas, megrázó, és mindenképpen szórakoztató, elmélyülést és kikapcsolódást ígérő megnyitó előadást tart Toepler Zoltán drámaíró!” - ígéri a meghívó.
Megtekinthető:
A Galéria IX-ben Bp. 1092 Ráday utca 47, 2009. 03. 20.-2009. 04. 02.ig.
dori@republicofart.com


































Utolsó 20 komment:
2010.07.24. 20:09
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.07.22. 11:41
Multikulti Cinetrip a Szecskában
2010.07.20. 12:27
Vizuális orgazmus
2010.07.19. 17:51
Vizuális orgazmus
2010.06.27. 20:53
Bless 'Duo Fringe' napszemüveg
2010.06.19. 00:56
Váratlan fordulat
2010.06.16. 23:27
Nagymamaszekrény Lucas Rise m...
2010.04.18. 14:14
Új McDonalds' almárka?
2010.03.28. 12:44
Édességek régen és most
2010.03.28. 12:37
Édességek régen és most
2010.03.25. 15:14
Popkult&Republic / USE
2010.03.16. 22:14
Édességek régen és most
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja
2010.02.05. 18:50
Popkult&Republic / Papp Timi
2010.02.05. 00:52
Nemzetközi design díjas graf...