Ha minden jól megy, és nem dőlök ki a sok ételtől, megosztom veletek mikor, mit ettem, hol, milyen, milyen lehetne, és ami épp eszembe jut. Nem kívánok sem elvágni, sem közkedveltté tenni helyeket, ahol vagy épp kellemes estét töltöttem el, vagy épp csak erősíteni kellett immunrendszeremet és csillapítanom éhségvágyamat.
Nekem egyszer azt mondták félelmetes mennyire tudnak az ételen járni a csavarok, kicsit más megfogalmazásban. Volt olyan pillanat is mikor zavart, hogy lehet e ennek függője lenni? És ha igen, az vagyok e? És akkor vontam vállat, mert boldoggá tesz. Bárhol, ha jót kapok, ha újat kapok, ha elvártat kapok. Vagy otthon főzhetek…
Curtis Stone-t úgy emlegetik, mint az ausztráliai fiatal szakács gyereket, és nem utolsó sorban az angolok által odaítélt legszexibb férfi címmel büszkélkedő szakácsot (amivel nem tagadom egyetértek), aki mellesleg Londonban forrt ki Marco Pierre White ( ö volt az a szakács, aki a legfiatalabban szerzett magának 3 Michelin csillagot) kezei alatt. Ő az új generációs szakácsok egyike Jamie Oliver mellett, csak épp máshol eresztették ki gyökereiket. Tovább
Kevés annál kiábrándítóbb érzés van, mint amikor olyasvalakinek kell ajándékot venned, akit ad. 1. nem kedvelsz, ad. 2. nem tudod és nem is érdekel, hogy minek örülne. Erre a legjobb példa: béna általános iskolai karácsonyozások, nulla ötlet, zéró lelkesedés. Mindenkinek megvan a kép, ugye? Mit lehet ilyenkor tenni? Az emberi kreativitás egyik mélypontja a „kazetta, színes ceruza illatos rágóval, plusz egy tábla csoki” ajándékkombó. Vagy.
A Japán Mekikben nem kapható a McRoyal (aka Quarter Pounder). Amikor a fejesek úgy döntöttek, hogy a felkelő nap országában is bevezetik az egyik legnépszerűbb szendvicset, nem csak szimplán feltették a menüre, hanem két éttermet nyitottak Tokióban, ahol csak McRoyalt, és Dupla McRoyalt árulnak. Meki logó sehol, visszafogott fekete külső, és belső. A szendvicsek pedig csak itt kaphatók, egyelőre a sima McDonalds-okban nem. A ‘kampánynak’ külön honlap is készült. Tovább
Reggel azt hittem, ez csak valami vicc, de aki ma figyelmesen járt-kelt a városban, néhány pillantást vetve a meki kirakatokra, annak az arcára ugyanaz a döbbenet ülhetett ki, mint az enyémre. Igen: magyaros hetek kedvenc gyorséttermünkben, lángossal, bundás kenyérrel, fasírttal, tormás szendviccsel. Nem is tudom, érdemes-e folytatni ezt a posztot, vagy a dolog magáért beszél. Eszméletlen ez a pofátlanság, ahogy egy multi kajagyár azt hiszi, képes elkészíteni ezeket az igazi magyaros ételeket! Ezennel forradalmat hirdetek: ígérem, hogy lángost ezentúl is csak a strandi kisbüfében és a vásárcsarnokban eszem, bundás kenyereket csakis kockásterítős reggeliző helyeken, fasírtot pedig csak anyuét!
Teszel a wellnessre? (Nyilván nem, hisz a leggyorsabban fejlődő üzletág. Pénzed van belőle.) Azért jössz ide, hogy szakmai cikkeket olvass, mi? Szerintem igazán kár a fiatalon eltávozó kreatívokért (is). Vagy te nem a boltban veszel kaját, a városban meg levegőt? Akkor bocs, nem neked szóltam.
A sushi és köztem valamilyen megmagyarázhatatlan kapcsolat van. Első találkozásunkkor kifejezetten utáltam, most viszont kimondhatatlanul imádom. A sushi senkit sem hagy hidegen. Mint ahogy a most következő reklám sem, ami szerintem egyszerűen zseniális. Az ötlet egyszerű: csináljunk pár matricát, keressünk egy lehetőleg forgalmas mozgólépcsőt és a kis sushi imitációkat ragasszuk fel a kapaszkodó felületre. Ezzel egy egész élethű running sushi-t kapunk. A videón is látszik, van aki meghökken, van aki fintorog, van aki azt hiszi megeheti. Az üzenet mindenkihez eljut.
Naponta 3*3 adag zöldség vagy gyümölcsadagot kéne enni, ezzel megelőzvén a daganatos megbetegedéseket, amelyek a Magyarországon minden 4. ember halálát okozzák.
Nézz magadba, Te mennyit eszel?
Borzasztó nap utáni világvége-hangulatban tértem be – merő véletlenségből- a Picanterbe tegnap este. Nagyjából három percükbe telt felvidítani, és kizökkenteni a valóságból. Illatos teák, kifogástalan kiszolgálás, hatalmas spanyol sonkák, isteni sajtok, (kóstolók!) helyben sütött péksütemények és jazz-funk. Törzshelygyanús. Tovább
Az egészséges McDonald’s-os cikkel kapcsolatban szóba került az egészséges táplálkozás, no, csajok most megkapjátok a magatokét! Egy vállalkozó kedvű fiatalokból álló csapat ugyanis régi álmát valóra váltva ÜdeZöld néven bio-vegán ételbárt nyit a Vígszínház mögött novemberben. Friss, organikus, vitamindús alapanyagok, környezettudatosság, a bio-gazdálkodók támogatása: ez mind az ötletgazdák filozófiájának része, akik hiszik, hogy a tudatos táplálkozás és a növényi alapanyagokból készült ételek kiegyensúlyozottabbá tesznek mindenkit. Tovább
dori@republicofart.com























Utolsó 20 komment:
2010.07.24. 20:09
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.07.22. 11:41
Multikulti Cinetrip a Szecskában
2010.07.20. 12:27
Vizuális orgazmus
2010.07.19. 17:51
Vizuális orgazmus
2010.06.27. 20:53
Bless 'Duo Fringe' napszemüveg
2010.06.19. 00:56
Váratlan fordulat
2010.06.16. 23:27
Nagymamaszekrény Lucas Rise m...
2010.04.18. 14:14
Új McDonalds' almárka?
2010.03.28. 12:44
Édességek régen és most
2010.03.28. 12:37
Édességek régen és most
2010.03.25. 15:14
Popkult&Republic / USE
2010.03.16. 22:14
Édességek régen és most
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja
2010.02.05. 18:50
Popkult&Republic / Papp Timi
2010.02.05. 00:52
Nemzetközi design díjas graf...