Emlékeztek még a Vodafone bevezető kampányára, amit anno a Republic követett el? Nos úgy tűnik ennyi idő távlatában is jól sikerült a kampány, ugyanis a 9 részből álló, 1999. novemberében megjelent Vodafone bevezető kampány nyerte a Metro által meghírdetett, “10 év legjobb hirdetése” című versenyt (megosztva a 2001. augusztusi Matáv fekvő fél oldalas hirdetésével). Itt böngészhettek a nyertesek közt.
Na halljam ki látta a Szex és NY filmet? Vagy inkább kérdezzem úgy: ki nem látta? Úgy néz ki ugyanis, hogy a sorozat moziváltozata egy hét alatt a kötelezően letudandó feladatok közé került, és már kezdett zavarni, hogy nem láttam és nincs véleményem róla. Na tegnap óta lett.
A tavalyi Feritívi sok szempontból korszakalkotónak számított, s azóta több elismerésben részesült. A május 29-én megrendezett Arany Penge díjátadóján a Feritívi sorozat az Online/digitális megoldások kategóriájában bronz pengét nyert (arany pengét ebben a kategóriában nem osztottak ki).
Belvárosi irodahörcsögök szevasztok! Lehet, hogy a Tv-ostrom alatt nem tünt fel, de a Szabadság tér mértani közepén van egy remek kis kávézó, ami most már Hütte névre hallgat és még szendvics is kapható. Meg mohitó.
Hangulatos, napernyős, wifis, nyugis, sok fűvel, fával, parkkal, játszótérre kilátással (a gyerekek garantált szórakozást jelentenek minden fiatal irodistaleánynak és ifjúnak), tökéletes ebéd utáni relaxra vagy sörrel hűtőtt agyviharzásra egy ilyen forró nyári napon.
Környéken gályázóknak mindenképpen ajánlott, nyitva H-P: 9-22; Szo-V.: 10-21.
Büszkén jelentjük, hogy ismét nyertünk! Ezúttal a Hipnózis reklámversenyen. A Republic két díjat is kapott. Tovább
Hatalmas sikere volt a vasárnapi Park! Public Art Demonstrációnak, a Városháza téren pillanatok alatt elkapkodták a pólókat és a tömeg szó szerint bezöldült. A tegnapi nap több szempontból is rekordot döntött, a demonstráción több, mint 10 ezren vettek részt, a Park! után következő Critical Mass-on pedig minden eddiginél több, 80-ezres tömeg gyűlt össze. Tovább
Zságer Balázs kísérletezésről, játékról, a Commodore 64-ről, régi kedvencekről, őzgerincről és hamburgerről, és legújabb projektjéről, amely már régóta érlelődött.
Újabb akció, hogy ingyenjegyet nyerjetek a bulira! Ha lemaradtatok a lufi haláláról ( a poszt kommentjeiből kialakult körömlakk-háború kötelező), és nem tudjátok melyik az igazi a három Zságer közül, most tiétek a pálya. Az elmúlt hetekben gombamód szaporodtak a Hello Cabaret matricái a város csomópontjain és látogatott vendéglátóhelyein, így a feladat nem is olyan nehéz: fotózzátok le magatokat, macskátokat, plüssállatotokat stb. a matricák valamelyikével, és küldjétek be április 27-ig a hellocabaret@gmail.com címre. A lényeg, hogy kreatív legyen!
Ma ebéd után a Hellorepublic csapata hirtelen ötlettől vezérelve spontán gerillaakcióba fogott az irodaépület gangján. Lufival, kis levéllel meghívót küldtünk ki a május elsejei Hello Cabaret bulira, akár neked, amennyiben rád esik a kipukkadt lufi maradéka, és az ingyenes belépésre jogosító cetli ma, délutáni séta közben. A szerencsés megtaláló (madár) jelentkezését várjuk, a nyeremény belépő átvételéért.
A május elsejei Hello Cabaret záró akkordja Budapest három legnagyobb DJ-formációjának “összecsapása” lesz. A Tesco Disco és a Lollipop mellett a Girls and Mathematics is megküzd majd. A G&M tulajdonképpen egy pólómárka, de nem olyan, mint a többi, és nem csak azért, mert ehhez egy partisorozat is kapcsolódik. Rózsaszín nagybetűs életérzés. Tovább
dori@republicofart.com





















Utolsó 20 komment:
2010.07.24. 20:09
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.07.22. 11:41
Multikulti Cinetrip a Szecskában
2010.07.20. 12:27
Vizuális orgazmus
2010.07.19. 17:51
Vizuális orgazmus
2010.06.27. 20:53
Bless 'Duo Fringe' napszemüveg
2010.06.19. 00:56
Váratlan fordulat
2010.06.16. 23:27
Nagymamaszekrény Lucas Rise m...
2010.04.18. 14:14
Új McDonalds' almárka?
2010.03.28. 12:44
Édességek régen és most
2010.03.28. 12:37
Édességek régen és most
2010.03.25. 15:14
Popkult&Republic / USE
2010.03.16. 22:14
Édességek régen és most
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja
2010.02.05. 18:50
Popkult&Republic / Papp Timi
2010.02.05. 00:52
Nemzetközi design díjas graf...