Sokkolnád a Simonékat?
A vírus-kampány esetünkben szó szerint értendő, és egy egészen különleges integrált kampányt jelent. A van. alapítvánnyal egy olyan kommunikációt dolgoztunk ki, melynek célja az oltások újbóli népszerűsítése. Az üzenet egyszerű. Attól, hogy a korábbi veszélyes tömegjárványok, mint a kanyaró vagy a gyermekbénulás, mára szinte alig jönnek szóba, illetve van ellenük kötelező oltás , számos más olyan betegség létezik, vagy üti fel a fejét hónapról hónapra, ami ellen szintén ajánlott és életmentő lehet a védőoltás.
Az alapötletet - A vírusok köztünk vannak - Fabricius Gábor vitte filmre rendezőként olyan színészekkel, mint a HelloRepublic blogban már említett Szabó Simon. Igazi összeesküvő banda bukkan fel a szpotban, ahol a vírusok emberi testet öltenek, így még félelmetesebb és még valóságosabb a létezésük. A banda az egész emberiség ellen szervezkedik már egy ideje, de az is kiderül, hogy a másik fél is felvette már a kesztyűt a harchoz!
A film már fut a tévében, és egy honlap is készült hozzá. De senki ne számítson unalmas ismeretterjesztő tájékoztatókra: a honlap cikkeiben a “tömeggyilkos” vírusok interjúkban mutatkoznak be, számos praktikus információt tudhatnak meg az ide látogatók, emellett a filmben szereplő vírusokat alakító szereplőket mindenféle kínzásoknak lehet alávetni.
Az Indexen olvasható egy hosszabb ajánló a csütörtöki bulinkról egy pazar, az ágaskodók londoni életét bemutató videóval és koncertrészlettel. Ha eddig valaki kételkedett volna az Ágaskodó Telivérek zenekar egyediségében, ez a kisfilm egészen biztosan meggyőzi majd. Csütörtökön a Merlinben a helyetek!
Budapesten ágaskodnak a londoni Telivérek
Ma van a Föld napja - részünkről már vasárnap megvolt a nagy esemény méltó megünneplése, most lássuk, mit is takar pontosan ez a kezdeményezés. Tovább
Abszolút siker volt a vasárnap délutáni Park! projekt, a Városháza téren megtartott public art demonstráción szinte pillanatok alatt elkapkodták a zöld pólókat. Jason Hawkes helikopterről készített képeit lentebb láthatjátok, most pedig nézzétek meg, milyen volt “belülről” a Park! Tovább
Tegnap délelőtt lezajlott a PARK! főpróbája - kellemes napsütésben, vidáman, a brit nagykövettel és sok-sok celebbel. A Városháza téren lévő parkban ott volt Ónodi Eszter, Szekeres Nóra, Puskás Peti és Katus Attila is. Már csak 4 nap a PARK! projektig, addig is felkészülésnek nézzetek meg néhány képet a főpróbáról. Tovább
Már csak tíz nap a Republic Of Art következő nagy projektjéig: megkezdtük a visszaszámlálást! Ez az országos és nemzetközi érdeklődésre számot tartó kezdeményezés a klímaváltozás veszélyes hatásaira és az energiatakarékosabb életmódra hívja fel a figyelmet - április 20-án Park! Keressétek a Pesti Est Park! különszámát, melyben minden részletet megtudhattok az akcióról.

Volt egy workshop, amin hazai és brit dizájnerek terveztek 21. századi magyar szuveníreket. Van egy site, ahol jól elmondhatod a véleményedet, és ahová Te is feltöltheted kedvenc “hungarikumodat”. Lesz egy kiállítás október 5-től a ponton galériában. Tovább
dori@republicofart.com

















Utolsó 20 komment:
2010.07.24. 20:09
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.07.22. 11:41
Multikulti Cinetrip a Szecskában
2010.07.20. 12:27
Vizuális orgazmus
2010.07.19. 17:51
Vizuális orgazmus
2010.06.27. 20:53
Bless 'Duo Fringe' napszemüveg
2010.06.19. 00:56
Váratlan fordulat
2010.06.16. 23:27
Nagymamaszekrény Lucas Rise m...
2010.04.18. 14:14
Új McDonalds' almárka?
2010.03.28. 12:44
Édességek régen és most
2010.03.28. 12:37
Édességek régen és most
2010.03.25. 15:14
Popkult&Republic / USE
2010.03.16. 22:14
Édességek régen és most
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja
2010.02.05. 18:50
Popkult&Republic / Papp Timi
2010.02.05. 00:52
Nemzetközi design díjas graf...