Sokkolnád a Simonékat?
A vírus-kampány esetünkben szó szerint értendő, és egy egészen különleges integrált kampányt jelent. A van. alapítvánnyal egy olyan kommunikációt dolgoztunk ki, melynek célja az oltások újbóli népszerűsítése. Az üzenet egyszerű. Attól, hogy a korábbi veszélyes tömegjárványok, mint a kanyaró vagy a gyermekbénulás, mára szinte alig jönnek szóba, illetve van ellenük kötelező oltás , számos más olyan betegség létezik, vagy üti fel a fejét hónapról hónapra, ami ellen szintén ajánlott és életmentő lehet a védőoltás.
Az alapötletet - A vírusok köztünk vannak - Fabricius Gábor vitte filmre rendezőként olyan színészekkel, mint a HelloRepublic blogban már említett Szabó Simon. Igazi összeesküvő banda bukkan fel a szpotban, ahol a vírusok emberi testet öltenek, így még félelmetesebb és még valóságosabb a létezésük. A banda az egész emberiség ellen szervezkedik már egy ideje, de az is kiderül, hogy a másik fél is felvette már a kesztyűt a harchoz!
A film már fut a tévében, és egy honlap is készült hozzá. De senki ne számítson unalmas ismeretterjesztő tájékoztatókra: a honlap cikkeiben a “tömeggyilkos” vírusok interjúkban mutatkoznak be, számos praktikus információt tudhatnak meg az ide látogatók, emellett a filmben szereplő vírusokat alakító szereplőket mindenféle kínzásoknak lehet alávetni.
Szabó Simon a Moszkva térrel robbant be (r. Török Ferenc, 2001) a film világába, de a színházak, és a budapesti éjszakai élet színpadának már akkor is aktív szereplője volt (aki akkoriban bulizott, az a Kultiban biztos megtalálta). Színész, Dj, gerillafilmes és újabban rendező-forgatókönyvíró. A 2007-es szemlén kisjátékfilmes díj (Megyünk, 2007) után saját bevallása szerint is underground-trash filmet készített: 12 millióból és baráti segítséggel leforgatta a tavalyi év egyik hazai filmes különlegességét, a Papírrepülőket. Mi 2008-ban kaptuk el egy kísérlet erejéig, amikor London Expedíció címmel internetes video-realityt forgattunk, melyet ezrek követtek nyomon hetekig. A történet szerint két őrült pesti srác (Simi és Ferike) Londonban próbálnak szerencsét, hogy sztárok legyenek. A videóblog célja a szórakoztatás és az online kísérletezés mellett az epizódokban elhelyezett különböző termékek népszerűsítése volt: ez az újfajta hirdetési mód eltér a megszokottól és már akkor látszott, hogy a jövőben többször használható lesz.
A Republic és Simon újra együtt dolgozott, hogy miben, nemsokára az is kiderül!
Ha eddig nem lettetek volna kíváncsiak (kedves hölgyek) Brad Pitt és az online világ kapcsolatára, most garantáltan azok lesztek: a Wired Magazine ugyanis meglehetősen jól sikerült fotósorozattal illusztrálta a színésszel készült interjút. Csekk itt.
Hogyan lehet felhasználni az új internetes lehetőségeket céges honlap készítésére? Íme egy zseniális példa a YouTube-ról, és még vicces is! Bob a marketing menedzser és a reklám útvesztői..
A kínai zacskók hullandásveszélye után már azt hittem, nincs alább. Aztán jött a Honfoglaló bannere. Mindez azért nagyon kellemetlen, mert a játék a tudás és (a taktika) szellemében létesült…
Továbbiakért tovább!
Sziasztok! Mint az sokan már valószínűleg észrevettétek a tegnapi nap során, megújult külsővel és belsővel indítjuk az évet itt a HelloRepublic.com-on. Régóta terveztük már, hogy professzionálisra szabjuk a weboldalunkat, kitesszük a teljes Republic-portfóliót (hamarosan!) és bemutatjuk a kreativitás köztársaságának teljes csapatát is. Ezzel párhuzamosan a blog kicsit bejjebb költözött, ezentúl erről a címről (www.hellorepublic.com/soho) lehet majd közvetlenül elérni az online naplónkat. Kérünk titeket, hogy az új oldallal kapcsolatos véleményeket, észrevételeket írjátok meg nekünk, hideget, meleget egyaránt, hiszen elsősorban nektek készült.
A közösségi, ismerősöket gyűjtő oldalnak indult MySpace az elmúlt években a feltörekvő zenekarok mekkája lett. Éppen ezért sokan várták nemrég elindított új aloldalukat, ami a MySpace Music névre hallgat. Azt ígérték, hogy megváltoztatják majd az emberek zenehallgatási szokásait, és ingyen (és legálisan) meghallgathatóvá tesznek sokmilló dalt. Tovább
Ha valaki szereti a wow élmények közepette keresni, akkor itt a viewzi. Elsőre nagyon hatásosnak tűnik a cucc a közel 20 nézetével, ám rövid használat után gyorsan rájön az ember, hogy kicsit kevesebb a belső, mint a külső. A fejlesztők nagyon ügyesen hoztak létre hétköznapi életből vett kategóriákat - mint a recept, vagy a zene -, amihez nézetet, és keresendő oldalakat is meghatároztak. Tovább
Ha mostanában a szerzői jogot halljuk, rögtön a szögesdrót és a szigor jut eszünkbe. Na meg magyarok lévén az Artisjus. Az Artisjus érvényesíti a magyar szerzői jogi törvényeket.
Ez fontos szegmense a kultúriparnak, de sajnos nem tud lépést tartani azzal a konvergenciával, ami a hőn szeretett világhálónk fejlődésével kialakult. Egyre inkább akadályozza az egyes kultúripari termékek terjedését, és szabad áramlását, amire a Creative Commons nevű kezdeményezés nyújthat megoldást. Tovább
Na. Most megyünk - holnaptól, ha minden jól megy, és lesz kedvünk laptopot elővenni - jelentkezünk Linzből, az Ars Electronica fesztiválról. Addig is szeressétek egymást, a lányok ne beszéljenek csúnyán, a fiúk meg netezés helyett sörözzenek a szabadban. Au revoire.
dori@republicofart.com






















Utolsó 20 komment:
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja
2010.02.05. 18:50
Popkult&Republic / Papp Timi
2010.02.05. 00:52
Nemzetközi design díjas graf...
2010.02.04. 22:28
Nemzetközi design díjas graf...
2010.01.29. 10:38
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.28. 23:04
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.27. 15:12
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.27. 14:50
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.26. 20:40
Feljebb ugrott a Republic a Kr...
2010.01.23. 17:33
Legál-fal és MMS-es graffiti...
2010.01.18. 18:01
Édességek régen és most
2010.01.09. 15:54
Hello UniCredit
2009.12.30. 14:14
A Star Wars és a Family Guy e...
2009.12.29. 18:26
A Star Wars és a Family Guy e...
2009.12.15. 17:43
A Star Wars és a Family Guy e...