“Kedves hallgatók! Ugye Önök is tisztában vannak vele, hogy a nálunk töltött évek jelentős részében az anyag finoman szólva csak töltelék volt. Teoretikus ismereteik jelentős részét soha a büdös és nagybetűs ÉLET-ben nem fogják használni. Az általános műveltségüket még csak-csak kamatoztathatnák kreatív szinten, csak ugye, ahhoz sokat kellett volna olvasni. Nem baj. Íme néhány útravaló gondolat, mielőtt belevetnék magukat a vállalati marketing és pr, vagy urambocsá az ügynökségi munka világába.” Ha nem is teljesen ezek a gondolatok vezérelték a milánói egyetem munkatársait, amikor elkészítették szexisen didaktikus vírusfilmjüket, mindenesetre ez a két perc összesűrít annyi tudást, amennyivel már egy nullkilométeres marketinges el tud indulni. Tovább

A Helvetica idén 50 éves. Erről csak azért nem írtunk idáig, mert szeptemberben indult a blogunk és addigra már mindenki tudott az évfordulóról, akit ez érdekelt. A napokban viszont A Helvetica Magyarországon címmel kiállítás nyílt a Gödörben, ahová mi is elnéztünk. Tovább
A Fila nagyságrendekkel kevesebb pénzt tol bele a márkakommunikációba, mint az adidas, vagy a Nike, mégis sikerült felkerülnie a legnagyobb reklámos blogokra. A most futó born to run szpot, amit a brazil Santa Clara készített, egy kedves, és továbbküldésre provokáló homvideo alike film lett. Hasonló helyzeteket átélt gyakorló apukaként küldeném mindenkinek, aki szereti a gyerekeket, a futást, meg ilyesmi. Tovább
Úgy tűnik, lassan hetente posztolhatunk egy-egy legeslegeslegújabb Sony Bravia szpotot. A mostani helyi mutációt a szingapúri Y&R forgatta, nem fogjátok kitalálni, Egyiptomban. Itt a HelloRepublic-on belül megoszlanak róla a vélemények, engem például nem ütött szíven, teknikolornak viszont tetszett. Az biztos, hogy nem sok újat hozott a Balls filmhez és a Colours like no other koncepcióhoz képest, hacsak annyit nem, hogy az eddigi libabőr zenék helyett most egy túlontúl rutinos dél-afrikai szerzőpáros (Robert Schroder és Lorraine Shannon) témája szól, ami vicces is, meg nem is. Mindenesetre a kairói Röltexesek jót röhögnek a markukba. Tovább
A lengyel designer fenomén új weboldalt készített. Az új munkái valószínűleg legalább annyira rabul ejtik a szakmát, mint a zajos sikert aratott korábbi gyűjtemény. A navigáció kényelmes, az illusztrációkról pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Parádés ötletek, precíz kivitelezés, mindezt a legnagyobb márkáknak. Peter Jarworowski tudja mitől döglik a légy. Tovább
Victor Wooten olyat tud, amit senki más a világon basszusgitáron. Marcus Miller és Larry Graham nyomdokain haladva olyan szintre fejlesztette a slapping és a kétkezes tapping technikát, amiért méltán és egyedüliként 3-szor nyerte el az év basszusgitárosa címet a Bass Player’s Magazine választásán. Az ő kezei között a basszgitár egyszerre marad meg ritmushangszernek és válik szólógitárrá. Ember! Ez a 43 éves virginiai fickó jövő kedden este az A38 hajón játszik. Boldogok, akik láthatják és hallhatják. Tovább
Hogyan vigyük közelebb az emberekhez a parti őrség munkáját? Hozzuk a felszínre a kiszolgáltatottság érzését, ragadjuk meg a lényegénél fogva, vonszoljuk ki a partra, és finoman öntsük a nézők képébe. Az új-zélandi DDB sokkolónak szánt szpotja nem egy monumentális Posszeidon katasztófával vagy Viharzónával riogat, hanem egy csendesen borzongató, Hitchcock-ot idéző vízióval. Tovább
7
És teremté az ember a csaptelepet, a kapucsengőt, a sajtreszelőt és mind az földnek tárgyait a saját képére és hasonlatosságára. És látá az ember, hogy ez jó. És lőn a facesinplaces.blogspot.com Tovább
A Coke Zero “Life as it should be” sorozatának legújabb, viral darabja szociodrámaként indul, akciófilmként folytatódik és igazi disney-s happy end-del zárul. Bocs, de az elfogult szerzőnek az alapszituációról egy ősrégi négysorosa ugrik(!) be:
Pedig voltak vágyaink,
csak most picit pihennek.
Az a sorsunk, hogy a sorsunk
elfogadjuk ilyennek? Tovább
dori@republicofart.com














Utolsó 20 komment:
2010.07.24. 20:09
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.07.22. 11:41
Multikulti Cinetrip a Szecskában
2010.07.20. 12:27
Vizuális orgazmus
2010.07.19. 17:51
Vizuális orgazmus
2010.06.27. 20:53
Bless 'Duo Fringe' napszemüveg
2010.06.19. 00:56
Váratlan fordulat
2010.06.16. 23:27
Nagymamaszekrény Lucas Rise m...
2010.04.18. 14:14
Új McDonalds' almárka?
2010.03.28. 12:44
Édességek régen és most
2010.03.28. 12:37
Édességek régen és most
2010.03.25. 15:14
Popkult&Republic / USE
2010.03.16. 22:14
Édességek régen és most
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja
2010.02.05. 18:50
Popkult&Republic / Papp Timi
2010.02.05. 00:52
Nemzetközi design díjas graf...