Telekes Tamás 2009 év végén csatlakozott a Republic kreatívjaihoz
Telekes Tamás, a MOME (volt Iparművészeti Egyetem) formatervező szakán végzett, designerként, és máris egy nemzetközi 3. helyezéssel büszkélkedhet. Tehetségét már az egyetemen bebizonyította, amikor 2008-ban barátjával, Milléte Balázzsal részt vett a Nespresso Design Contest-en. A nemzetközi design verseny feladata a kávézás élvezetéhez kapcsolódó luxus termék tervezése volt. 2008-ban először jelentkezhetett magyar csapat a pár évvel korábban már egyszer meghirdetett versenyre, aminek rangját a válogatott nemzetközi, nagy nevekből álló zsűri is bizonyítja.
A csapat a munkát kutatással kezdte, itt született az ötlet, hogy egy repülőn is használható kávégépet tervezzenek. Ilyen Nespresso automata ugyanis nem létezik, ráadásul amúgy is nagy a verseny a kávéforgalmazók közt a repülőtársaságokkal való együttműködésért. Az eredmény egy csodaszép, futurisztikus mobil, a széksorok közt tolható kávégép lett, ami a vizet és a kávépatronokat is tárolja. A feladat concept design alkotása volt, a mechanikai tervezés nem volt feladat (természetesen kialakításában működőképesnek kell lennie a tárgynak). Az első körben Tamásék bejutottak a legjobb 22 közé, ekkor következett a 3D modellezés.
A modellezés után a csapatokat a Milánói Design Szalonra várták, itt adták át a díjakat is. Az “Enjoy it while flying” fantázianevű projekt 3. helyezést ért el az erős nemzetközi mezőnyben, ami elismeréssel és pénznyereménnyel járt.
GRATULÁLUNK és WELCOME!
Tendert nyert a Republic Group, a közös munka téli kampánnyal folytatódik
A Republic Group nyerte az UniCredit 2010-es kommunikációjára kiírt tendert a korábbi sikeres együttműködés után. Így a BTL mellett – amit a 2Republic végez – ezentúl a kommunikációs stratégia-tervezés és a megvalósítás is a Republic Group-on belül valósul meg. A kommunikáció következő lépése a téli kampány lesz, ami december 10-én indul a tévében és az ingyenes ATM pénzfelvétel üzenetét helyezi középpontba. A kampányhoz készült filmről és az alapötletről Smid Beát, az UniCredit senior marketing managerét kérdeztük, aki aktív részese volt a projektnek.
A Republic lett a Bang&Olufsen magyar ügynöksége
A Republic Group kezdett el dolgozni a Bang&Olufsen magyarországi megjelenésein. Ennek első lépéseként már elkezdődött a márka digitális stratégiájának és online jelenlétének megtervezése. A Bang&Olufsen valószínűleg mindenki számára ismerős, akinek a különleges formatervezés, a csúcsminőség és a prémium kategória a gyengéje, ha elektronikai cikkekről van szó. A vállalatot 1925-ben alapította két dán mérnök Peter Bang és Svend Olufsen. Termékeik jól felismerhetők az egyszerű vonalvezetésből, az extra magas minőségről, a tökéletes high end hangzásról, illetve a nagyon magas árukról. A csodálatos formatervezést eleinte Peter Bang-nak és Svend Olufsennek köszönhettük, majd a 70-es években jött Jacob Jensen aki felfrissítette a kollekciót a jövőbe mutató csúcstechnológiás design-al. Napjainkban David Lewis a főtervezője a cégnek. Neki köszönheti a vállalat mai arculatát.
A Republic Group került ki az egyik győztesként a Mars által meghirdetett M&M’s tenderből, mely a márka 2010-es BTL kommunikációjára szól. Az ügynökség az ATL-kommunikáció irányvonalait szem előtt tartva, a kötelező nemzetközi márka-elemeket beillesztve a központi kreatív stratégia kidolgozásáért és a speciális megjelenésekért felelős. Így a 2010-es évtől a „csak a szádban és nem a kezedben” olvadó csoki golyók többek között új szlogennel és az eddigieknél színesebb és feltűnőbb aktivitásokkal veszik célba a fogyasztókat.
A 2009-es Mattai-Macher kreatívrangsor a Kreatív magazin decemberi számában jelent meg, sorrendje a magyar reklámversenyek eredményei alapján alakult. A helyezéseket pontokká alakítják és a verseny presztizse szerint súlyozzák: így születik meg a végeredmény. A kreatív ügynökségek rangsorában a Republic 3 helyet ugrott előre a tavalyi listához képest, így idén a 7. helyet szereztük meg.
Egy kis érdekesség a közelmúltból
Hogyan kerüljünk be a TV-be? Valaki megmutatja a mellét, valaki igyekszik annyira tenyérbemászó lenni, hogy még Ghandinak is kedve támadjon agyonverni, valaki pedig átveri az egész világot. Egy coloradoi házaspár ez utóbbit választotta.
Számolj el 3-ig nyugodtan úgy, hogy közben nem jut eszedbe az év tragédiája. Nem ment? Nem csoda. Ha mégis, akkor most visszaeshetsz a transzba, ugyanis már elkezdődött a jegyelővétel a csak 2 hétig vászonra kerülő ,,This is it”-re. A film a sztár felkészülését mutatja be a tragikus okok miatt elmaradt, de teltházasra tervezett londoni koncertsorozatra. Kinek nincs még foglalása?

Amikor belépsz a terembe, olyan fülledt a levegő, mint egy nyár esti vad szeretkezés közben. A lányok úgy, mozognak, hogy úgy érzed, ha nem kapod el és pörgeted meg azonnal az egyiket, le kell, hogy rágd a bal lábad, és a zene olyan hatással van az agyadban duzzogó receptorokra, mint a defibrillátor a halni készülő szívre.
Na, körülbelül ilyen egy átlagos rockabilly parti, amiken szerencsére egyre többen vagytok. Többek között ezért is öröm, hogy elindul a www.rockabilly.hu, egy internetes portál, mely a magyar rockin’ scene-t hivatott népszerűsíteni. A cél, hogy a magyar rock n’ roll ifjak ne csak itthon, hanem külföldön is ismertek legyenek, mert önzőség lenne megfosztani a világot attól az élménytől, amit ezek a fiúk és lányok okoznak, amikor felmennek a színpadra.
A portált és a hozzá tartozó myspace oldalt 2009. október 22-én, a Rockabilly.hu avató buliján indítják el. Az est elején Sonny és a bandája rúgja be a hangulatot, a szünetben a Sztriptíz-húsz-száz: Cherry Blosom erotikus börleszk show indítja be a hormonokat, az est végén a Prison Band koncertje még egyet odavág és, ha addig még nem csináltál egy-egy olyan figurát, amiről a szüleid még csak nem is tudnak, Sárvári Gyuri lemezeire valószínűleg elveszíted a még megmaradt gátlásaidat is nyomod hajnalig (gátlásokért nem vállalunk felelősséget!).
Mi beindulunk…
dori@republicofart.com


















Utolsó 20 komment:
2010.03.16. 22:14
Édességek régen és most
2010.03.09. 20:21
Ray-Ban Wayfarer, az 50 éves ...
2010.03.04. 01:51
Ébresztőóra nagyon másképp
2010.02.24. 10:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.22. 17:52
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.02.18. 01:43
Nyuszuicid
2010.02.17. 09:52
Az anorexia anyja
2010.02.05. 18:50
Popkult&Republic / Papp Timi
2010.02.05. 00:52
Nemzetközi design díjas graf...
2010.02.04. 22:28
Nemzetközi design díjas graf...
2010.01.29. 10:38
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.28. 23:04
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.27. 15:12
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.27. 14:50
Popkult&Republic / Bede „Sub...
2010.01.26. 20:40
Feljebb ugrott a Republic a Kr...
2010.01.23. 17:33
Legál-fal és MMS-es graffiti...
2010.01.18. 18:01
Édességek régen és most
2010.01.09. 15:54
Hello UniCredit
2009.12.30. 14:14
A Star Wars és a Family Guy e...
2009.12.29. 18:26
A Star Wars és a Family Guy e...